1697 a török háború kritikus esztendeje volt. A török százeres haderővel indult Magyarország ellen. Savoyai Jenő Zentánál hatalmas győzelmet aratott fölöttük.
Északkelet-Magyarország a Lengyelországba, Erdélybe és az Alföldre vezető utak találkozási pontja, a hegyaljai bor és a máramarosi só kereskedelmi központja. A XVII. század végén az elégedetlenség tűzfészke. Az abszolutizmus politikájával szemben szervezkedő népi kurucmozgalom széles társadalmi bázisra támaszkodhatott.
A császári katonaság garázdálkodásai nyomán 1697. június 30-án kitört a hegyaljai felkelés. A sátoraljaújhelyi vásáron megtámadták a császári katonákat. Július 1-re virradóra a Szalontai György végadói bíró vezette felkelők elfoglalták Patak várát. Ugyanaznap Tokaji Ferenc csapata Tokaj várát szállta meg.
1697 tavaszát Rákóczi családjával Szerencsen töltötte. Onnan készült Patakra visszatérni, egy bodrogközi vadászat kedvéért halasztotta el az indulást egy nappal. Július 1-én reggel két pataki jobbágya meghallgatást kért tőle és előadta, hogy Patak várát a felkelők foglalták el. A várba szorult nemeseket hűségeskü letételére kényszerítették, az ezt megtagadó Badinyi Jánost (II. Rákóczi Ferenc gyermekkori nevelője), aki az összes birtokok jószágigazgatója volt, néhány nap múlva főbe lőtték.
Tokaji Ferenc felhívással fordult a környező helységekhez és vármegyékhez, megfogalmazva a felkelők programját. Meg akarták nyerni Rákóczi támogatását is, ő azonban ekkor még elzárkózva a politikától Bécsbe ment.
A hegyaljai felkelést a császári haderő leverte. Előbb Bőcs mellett, majd a harangodi ütközetben szenvedtek vereséget Ritschman tábornok ezredétől a hiányosan felszerelt kuruc hadak. Vaudemont altábornagy Tokaj, majd Sárospatak várát ostromolta sikerrel.

Tamás Edit


Ebből a korszak maradt fenn a Tokaji veszedelem.



Kiált Tokaj vára, jajgat Patak vára

Kinek most hallatik rettenetes jaja…



Sok vér kicsordula Rákóczi házában

Nagy vérontás esik Tokja városában.



Vérrel tajtékozik az Tiszának habja

Rakva volt holtestel az város utcája.

Tokaj vára. Ismeretlen mester rézmetszete, XVII. sz.
Fotó: Váradi László

1703. május 12-i keltezéssel adta ki II. Rákóczi Ferenc és Bercsényi Miklós a brezáni pátenst, hadba szólítva az ország „nemes és nemtelen” lakóit.

„…minden rendű igaz magyarokat hazafiuságokra intjük, kénszerítjük s kérjük, hogy az mint már Isten némelyeknek szíveket az hazáért felgerjesztette s egybenhozta: úgy ki-ki édes hazája s nemzete, szabadsága mellett az Isten s törvényünk ellen képtelenül hatalmaskodó, zaklató, portióztató, adóztató, nemesi szabadságunkat rongáló, igaz régi törvényeinket, jussainkat megvető, jószágainkat hatalmasan foglaló és fogyató, becsületünket tapodó, sónkat, kenyerünket elvevő s életünken uralkodó s kegyetlenkedő birodalom ellen fogjon fegyvert…”
(Részlet a brezáni kiáltvány szövegéből)

Brezán vára

Forrás:WIKI

Forrás:WIKI

A Rákóczi emigráció törökországi éveinek történetét Mikes Kelemen írta meg a „Törökországi levelek”-ben, 1717-1758 között. Ő örökítette meg 1735. április 8-án a fejedelem halálát:

„Amitől tartottunk– abban már benne vagyunk. Az Isten árvaságra téve bennünket, és kivéve ma közülünk a mi édes urunkot és atyánkot, három óra után reggel, ma nagy péntek lévén, mind a mennyei, mind a földi atyánkat, halálokat kell siratnunk,...”

„... fejedelmi rangját mindig méltósággal viselte, nem engedte, hogy a bajok leteperjék...” -írta róla César de Saussure, aki halálának is tanúja is, s kinek levelei és feljegyzései fontos adatokat tartalmaznak a bujdosók életéről.

II. Rákóczi Ferenc személyében halt meg Erdély utolsó fejedelme. Szívét – végakarat szerint – Franciaországba, Grosbois-ba küldték, a kamalduliak kolostorába. Szintén végakarata volt, hogy édesanyja mellé Konstantinápolyba temessék el. Hamvait 1906-ban hazaszállították és a kassai székesegyházban temették el.

Tamás Edit

R. Várkonyi Ágnes írja Zrínyi Ilonáról életrajzában: „különleges adottságokkal rendelkezett, hogy élvezze az élet örömeit. Horvátországi otthonából a reneszánsz világ derűs, nyitott szemléletét hozta magával… Sárospatak szőlőhegyei alatt kertjében sokféle virágot és különleges növényeket nevelt.”
Zrínyi Ilona élete utolsó éveit Törökország kis-ázsiai részén töltötte. Izmit élénk kikötője az Adria partján töltött gyermeki éveit elevenítette fel. Férje, Thököly Imre a várostól kétórányi járásra vett egy majorságot, jókora birtokkal. Itt kíséretük tagjai külön házakat építhettek maguknak. Ilona a „Virágok mezejét” gyönyörűséges földi paradicsomnak látta. Az otthoni tájakra emlékeztették a szőlőkkel zöldellő hegyoldalak, a gazdag gyümölcsösök. A virágok szőnyegén járhatott…
Thököly és Zrínyi Ilona nem éltek világtól elzárt életet. A kikötőbe befutó hajók híreket, barátokat, utazókat hoztak. Ilona közösségteremtő képességével sok embert gyűjtött maguk köré. De La Motte francia diplomata írásából tudjuk, hogy megőrizte bátor lelkületét. Titkárának azt ígérte, ha nem itt, majd Sárospatakon hagyja magát megtáncoltatni. Hitte, hogy még életében hazajut. Először azonban zarándok útra készült Jeruzsálembe. Thököly is azt tervezte, hogy áttér a katolikus hitre és Rómába zarándokol.
1703. január 20-án esett ágynak. Elkészítette testamentumát. Rendelkezett hű szolgáiról, temetési helyéről, öltözetéről. Titkára Komáromi János volt mellette éjjel nappal. 1703. február 18-án, vasárnap délben halt meg.
Titkára a következőket írta a naplójába: „Kért is igen engemet, hogy már sem magam ne imádkozzam, sem magát ne imádkoztassam azért, hogy meggyógyuljon, azért hogy már az ő hitének kezeivel megfogta az ő üdvözítőjét az Jézus Krisztust..”

Tamás Edit

Kép forrása:https://hu.wikipedia.org/wiki/Zr%C3%ADnyi_Ilona

Kép: Lorántffy Zsuzsanna

Sárospatak történetében április 18-án két esemény köthető Lorántffy Zsuzsannához. 1616-ban ezen a napon kötött házasságot I. Rákóczi Györggyel és 44 év múltán ezen a napon hunyta le örökre szemeit.

A Tompa Mihály Lorántffy Zsuzsána emlékezete című verséből vett idézet jól jelzi a fejedelemasszony kötődését szeretett városához. 1860. július 8-án a  sárospataki református templomban hangzott el e híres óda.

„Korát előzte, mint égen

A tündér hajnal a napot,

Hogy akkor is ragyogjon, éljen,

Midőn a nap lenyugodott.

...

Itt róla szól minden nyom és jel,

Reá utal a hagyomány;

Suttog a szellő is nevével

Lombok között nap alkonyán.”

Tompa egyik barátja, Szász Károly Nagyenyeden és Kolozsvárott diákoskodott, ott tanulta meg a fejedelemasszony tiszteletét. Zrínyi, a költő című művében Lorántffy Zsuzsanna jelentőségét Zrínyiével, Pázmányéval, Bethlen Gáboréval állítja egy sorba. Lorántffy Zsuzsána szőnyegecímű költeményét 1862-ben olvasta fel a Kifaludy Társaságban.

„Már sírban Lorántfi Zsuzsána,

Tavasz rá zöld lepelt vete.

…

S sirjából a fejedelmi nőnek

Szó zendül: Végezzétek el!”

Ebben nem csupán a fejedelemasszonyról van szó, hanem a Rákócziaknak szinte egész dicsőségéből és tragédiájából ötvözött históriája elevenedik meg.

Lorántffy Zsuzsanna emlékezete Erdélyben is bekerült az irodalmi alkotásokba, 1928-ban Szentimrei Jenő Verses magyar krónikájába:

„Két országnak lőn az áldott Zsuzsánna

Anyja, gazdasszonya, oltalma és gyámja,

Szegények istápja, iskolák védője,

Tanítók s papoknak jó neveltetője,

Ura nagy támasza, hitnek patrójána,

S két fiának édes nevelő dajkája.”

Születésekor,1544-ben a család társadalmi állását tekintve senki nem gondolhatta, hogy mérhetetlen birtokok ura, Eger főkapitánya, a király tanácsosa, Erdély gubernátora, majd élete végén egy esztendőre Erdély fejedelme lesz. Ő volt a Rákóczi-dinasztia megalapítója. Katonai tehetsége, kiváló gazdasági érzése révén az ismeretlenségből küzdötte fel magát a XVI. század végi arisztokrácia legfelső köreibe. A reformáció buzgó pártfogója, támogatása révén jelent meg Károlyi Gáspár bibliafordítása.
Rákóczi Zsigmond 1608. március 5-én mondott le az erdélyi fejedelemségről. Uralkodásának egy éve elegendő volt ahhoz, hogy egy új dinasztia alapjait megteremtse. Visszatért Felső-Magyarországra. Egyre betegebb, idejét szinte állandóan Szerencsen töltötte. Az 1608. szeptember 9. és december 6. között tartott országgyűlésen már nem tudott részt venni. Fiát, Györgyöt küldte el Pozsonyba.
Rákóczi Zsigmondot 64 éves korában, 1608. december 5-én szülőhelyén, Felsővadászon járva érte a halál. Korábban, még Gyulafehérváron végrendelkezett roppant vagyonáról. Biztosnak akarta tudni birtokaiban fiait.
Temetése az akkori szokások szerint hetek múlva, 1609. január 21-én Szerencsen volt. Udvari prédikátora, Miskolczi Csulyak István így összegezte életét temetési beszédében: „Ő adott az Rákóczi nemzetnek nagyságos nevet és böcsületet.”
Sírja fölé fiai veres és fekete márványból pompás négyszögű tumbát, síremléket állíttattak. A feliratokat Miskolczi Csulyak István fogalmazta. „Te benned reméltem Uram, nem leszek porrá mindörökké.”- vésték a síremlék napnyugati oldalára. Máig áll a hamvait őrző templom, de nem jutott neki örök nyugalom. 1644-ban a császári katonák feldúlták sírját.

Lorántffy Zsuzsanna 1600-ban született Ónodon, református felső-magyarországi családban. Apja, Lorántffy Mihály az ottani vár kapitánya volt. Anyja, Zeleméri Borbála örökségeként került a család birtokába Sárospatak vára 1608-ban. Itt rendezték be otthonukat. Apja a Pataki Kollégium tekintélyes támogatója volt. Zsuzsanna egész életében ragaszkodott gyermekkora helyszínéhez, a pataki várhoz. 1616 Rákóczi György a környékbeli protestáns nemesség vezetője, Szerencs, Ónod és több felső-magyarországi vár ura volt. Az 1608-ban elhunyt erdélyi fejedelem, Rákóczi Zsigmond fia. A fiatalok a pataki várban tartották menyegzőjüket 1616. április 18-án. A menyasszony 16 esztendős, a vőlegény 23 éves volt ekkor. Zsuzsanna húga, Lorántffy Mária 1621-es halálát követően, a Dobó, a Zeleméri javak egyetlen örököse I. Rákóczi György felesége lett.

Patak örököse és I. Rákóczi György esküvőjének jelentőségét az is növelte, hogy Lorántffy Zsuzsanna házassága révén került Patak (zálogbirtokként) és a Lorántffy birtokok a Rákócziak kezére, s maradtak egészen 1710-ig az örökösök birtokában. A pataki vár közel egy évszázadig a fejedelmi család birtokközpontja volt.

Lorántffy Zsuzsanna és I. Rákóczi György házasságából öt fiú és egy leány született. Közülük, csak az 1621-ben született II. György és az 1622-ben világra jött Zsigmond érte meg a felnőtt kort.

Dr. Tamás Edit

Lorántffy Zsuzsanna 1600-ban született Ónodon, református felső-magyarországi családban. Apja, Lorántffy Mihály az ottani vár kapitánya volt. Anyja, Zeleméri Borbála örökségeként került a család birtokába Sárospatak vára 1608-ban, ahol berendezték otthonukat. Zsuzsanna egész életében ragaszkodott gyermekkora helyszínéhez.
Lorántffy Zsuzsanna 16 esztendős korában, 1616. április 18-án kötött házasságot a 23 éves I. Rákóczi Györggyel. Ő a környékbeli protestáns nemesség vezetője. Szerencs, Ónod és több felső-magyarországi vár ura. Az 1608-ban elhunyt erdélyi fejedelem, Rákóczi Zsigmond fia.
Lorántffy Zsuzsanna házassága révén került Patak (zálogbirtokként) és a Lorántffy birtokok a Rákócziak kezére, s maradt egészen 1710-ig az örökösök birtokában.

Dr. Tamás Edit

1648-ban halt meg I. Rákóczi György, megözvegyült Lorántffy Zsuzsanna. Férje akarata szerint a teljes családi vagyon feletti rendelkezés a fejedelemasszony kezébe került. Ő volt a leggazdagabb nő egész Magyarországon.  Elhagyván a gyulafehérvári fejedelmi palotát kisebbik fiával, Zsigmonddal Sárospatakra költözött. Hamarosan lakodalom és temetés követték egymást életében. Zsigmond megházasodott. Néhány hónap múltán azonban meghalt az ifjú feleség, majd a szeretett fiú is.
    A másik, az erdélyi fejedelmi székben ülő fiával, Györggyel való viszonyában a tragikus lengyelországi hadjárat után megszűnt a feszültség. A megbélés és aggódás hatotta át élete utolsó három esztendejét. Sokat betegeskedett, ugyanakkor fiának, Erdély fejedelmének bizalmasa.
    1659. október 30-án pataki otthonában írta meg végrendeletét, amelyben birtokait és ingóságait fiára és mindkét nemű leszármazottaira hagyta. Végső testamentuma megmaradt. A Sárospataki Református Kollégium Levéltára őrizte a II. világháború idejéig. Ekkor Budapestre szállították és más ritkaságokkal együtt elveszett, talán Nyizsnij Novgorodban időzik.  Egykorú, egyszerű másolata ismert.

Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona leánya, Julianna Borbála 1672 szeptemberében született, szülei második gyermekeként. Bátyját nem ismerhette, csecsemőként hunyt el. Még négyesztendős sincs, midőn meghal az édesapja. I. Rákóczi Ferenc végrendeletében árváit, Juliannát és a nála négy évvel fiatalabb Ferencet I. Lipót császár oltalmába ajánlotta. Az özvegy Zrínyi Ilonának azonban sikerült elérnie a császári udvarnál, hogy ő maradhasson a gyermekei gyámja. Anyja és nagyanyja, Báthory Zsófia óvó szeretete kísérte fiatal éveit. Munkácson, Regécen, Sárospatakon telt gyermekkora. Édesanyja fontosnak tartotta a zenei tanulmányokat, külön virginált hozatott számára.

Nyolc esztendős volt, amikor meghalt nagyanyja, tíz éves édesanyja újabb házasságkötésénél, melyet követően Thököly Imre lett a mostoha apja. Ott volt anyjával és öccsével, Ferenccel Munkács ostromán.

A vár feladása után anyjával és Ferenccel hosszú, fárasztó út után, 1688 márciusában érkeztek Bécsbe. Anyjával az Orsolya-rendi apácák kolostorában maradt egy számukra kijelölt lakosztályban. Öccse Csehországba került, ott folytatta tanulmányait.

Julianna már 16 esztendős, lázad a kolostori élet ellen. Részt vesz az udvari ünnepségeken, anyja is kapcsolatot tart az udvar franciabarát köreivel.

18 esztendős Julianna, amikor megkérte a kezét gróf Ferdinánd Gobert Aspremont-Reckheim császári altábornagy (1643-1708), aki az udvar franciabarát csoportjához tartozott. Ő a birodalmi rangú Reckheimi Grófság (ma: Rekem, Belgium) egyik örököse. Korban a menyasszony apja lehetne, a gróf Zrínyi Ilona kortársa. Néhány forrás arra utal, hogy Zrínyi Ilona és az Aspremont rokonság közösen szőtte a házasság tervét. Tudni lehetett, hogy császár már ezért sem engedélyezi a házasságot. Ilona több levelet váltott Thököly Imrével. Az egyikben ezt írta: „.. ha Isten Aspremont úrnak rendelte Juliankát: arrúl én mit tehetek?”

1691.június 24-én a bécsi püspök adta össze Rákóczi Juliannát és Aspremont grófot az orsolyiták zárdájában, titokban, császári engedély nélkül. Házasságával Julianna nagykorú lett, sikeresen kivonta magát gyámja, Kollonich fennhatósága alól. Továbbra is Bécsben élt, férje 1694-ben szerzett magyar indigenátust (a magyar honosság (nemesség) elnyerése külföldi részéről).

A 17 éves Rákóczi Ferenc grófot (!) I. Lipót három évvel nagykorúvá válása előtt 1693-ban nagykorúsítja, hogy őseitől örökölt birtokaival szabadon rendelkezhessen. Öccse elhagyva Csehországot Julianna bécsi palotájában talált otthonra. 1694 tavaszán Aspremont gróf kísérte Ferencet magyarországi birtokaira. Juliannának nagy része volt Ferenc házassági terveinek kigondolásában is.

1694-től számos birtokát, sőt uradalmát elzálogosította a testvérpár, hogy költséges életvitelét biztosítani tudja. A testvérek viszonya a birtokok végleges megosztása miatt 1696-tól kezdve megromlott. Ezeket ugyanis az örökösödési jogrend szerint nem felezniük kellett, hanem a birtok eredete szerint nagyobbrészt a férfi leszármazót illették meg. A testvérek végül 1699 szeptember 18-án Eperjesen kötötték meg az osztozkodásról szóló szerződést. Eszerint Makovica kivételével a várak, és tartozékaik II. Rákóczi Ferenc kizárólagos tulajdonában maradtak. Nővéréé lett Makovica vára és a zborói kastélyuk őket illető birtokrésze, melyet nagynénjével Rákóczi Erzsébettel együtt birtokolt.

Julianna 1717-ben Bécsben halt meg, mindössze 45 esztendős korában. Ott temették el. 

Rákóczi Julianna hét gyermeket szült, közülük többen gyermekként meghaltak, leánya gyermektelen maradt. A Rákóczi-család leszármazottai egyedül Julianna utódaiban éltek tovább. Végrendeletében megosztotta gyermekei között örökségüket. József Gobert (1693-1720), aki a németalföldi kormányzó lányát Charlotte Turinetti őrgrófnőt vette feleségül, a reckheimi uradalmat kapta a címmel együtt. 1708-20 között ő lett Reckheim örökös grófja. A makovicai uradalom felét és a hegyaljai szőlőket három részre osztotta József, Károly és Johanna között. Fia, Károly Gobert  és örökösei rezidenciaként használták Zborót.

Dr. Tamás Edit

Kép:Madarász Viktor: Zrínyi Ilonavizsgálóbírái előtt, 1859
Magyar Nemzeti Galéria

1976 Rákóczi Ferenc születésének pontos idejét - 1676. március 27. – és a helyszínét is – Borsi - ismerjük. Rákóczi latin nyelvű Vallomásaiban adja meg születési adatait. E műve későn, 1876-ban jelent meg nyomtatásban. Franciául megírt Politikai és erkölcsi végrendeletének 1751. évi, hágai impresszummal, de valójában Párizsban megjelent kiadásához azonban már csatoltak egy rövid életrajzot, amely szintén tartalmazta a születés évét és helyszínét: „Rákóczi Ferenc, aki második e néven, 1676-ban született a borsi (Borshi) kastélyban, amely nem esik messze a pataki vártól”.

A hazai kutatók előtt azonban Rákóczi két fentebbi műve csak igen későn vált ismertté, olyannyira, hogy a XIX. század második harmadáig hibásan ismerték a dátumot. Nagy Iván még 1674. szeptember 4-ét közölt hatalmas családtörténeti művében. Thaly Kálmán, aki 1881-ben helyesbítette az időpontot,  1676-os évvel említi a hibás szeptemberi dátumot. Lehetséges, hogy egy 1675. szeptember 27-én Kistapolcsányból keltezett levél tévesztette meg a történészeket. Ezt Rákóczi Erzsébet írta másod-unokatestvéréhez, I. Rákóczi Ferenchez, s a „Rákóczi-háznak szerencsés megszaporodására” köszöntött benne „egy ital borocskát”. A gratulációt azonban ekkor még nem a születés, hanem Zrínyi Ilona áldott állapotának hírére vethette papírra a család grófi ágának utolsó tagja, a várva várt fejedelmi magzat távoli nénikéje.
Feltűnő, hogy mindeddig nem került elő egyetlen családi levél vagy a Rákóczi-ház familiárisainak tudósítása sem a kis Ferenc születéséről. R. Várkonyi Ágnes a fejedelem gyermekkoráról írt művében „a nagyanya, Báthory Zsófia szétszóródott levelezésének” majdani összegyűjtésétől reméli, hogy egyszer még többet tudhatunk meg az eseményekről.
Horváth Mihály 1869-ben közreadott Zrínyi Ilona-életrajzában Rákóczi Ferenc születésének évét és a helyszínét helyesen közli. 12 évvel később Thaly Kálmán a Rákóczi ifjúságáról írott munkájában a Vallomások alapján a pontos adatokat osztja meg olvasóival. Ő az első, aki próbál választ adni arra a kérdésre, hogy a fejedelmi család várva várt fiúsarja miért éppen Borsiban látta meg a napvilágot: „Rákóczi szülei nagyszámú váraik és kastélyaik közül leginkább a fejedelmi palotákkal ékes Sáros-Patakon s a regényes fekvésű Makovicza várában, vagy az ez alatt épült zborai kastélyban szerettek lakni, – Borsiban ritkán és rövid időre fordultak meg, legtöbbnyire Patakról Munkácsra, az öreg fejedelemasszonyhoz való utazásaik közben; és így Ferencz születésekor is csak esetleg időzhettek ezen kastélyukban.”
Márki Sándor tényszerűen szól Rákóczi utazás közben történt születéséről. R. Várkonyi Ágnes Köpeczi Bélával közösen írt Rákóczi-életrajzában már a születés körüli események vizsgálatára is kitér, s a kuruc támadásokkal hozza összefüggésbe I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona menekülését: „1676 márciusában felkelő csapatok veszik körül Ónodot, Szatmárt és Kállót, s valószínű, hogy emiatt indult I. Rákóczi Ferenc feleségével Sárospatakról Munkácsra, de mindjárt meg kellett szállniuk a közeli Borsiban. Itt, a bodrogközi falu emeletes öreg kastélyában látta meg fiuk a napvilágot.”
Időközben néhány olyan adat vált ismertté, amelyek szerint I. Rákóczi Ferenc, sőt édesanyja, Báthory Zsófia is már 1675 végén Borsiban tartózkodott. Sípos Ferenc Rákóczi gyermekkoráról írott tanulmányában felfigyelt az ellentmondásra. Tanulmányának megjelenése után is gyűjtötte a témára vonatkozó adatokat, melyeket megosztva Mészáros Kálmánnal utóbbi írta a fentebb bőségesen idézett tanulmányt e témában.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának egyre bővülő adatbázisa igazolja, hogy I. Rákóczi Ferenc és Báthory Zsófia 1675 utolsó és 1676 első hónapjaiban Borsiban tartózkodott. Nyilvánvaló, hogy velük együtt Zrínyi Ilonának is itt kellett tartózkodni, erre azonban pozitív adat egyelőre nem került elő. Ezek az adatok egyértelművé teszik, hogy Borsit a család tudatosan választotta, s nem a felkelők elől menekülve, egy munkácsi utazást megszakítva tértek be oda, s a szülés nem „az átélt izgalmak” hatására kezdődött meg. Báthory Zsófia jelenléte azt bizonyítja, hogy nem azért eshetett a választás Borsira, mert mondjuk Zrínyi Ilona anyósának munkácsi otthonától távol akart volna szülni. A borsi megerősített kastély 1678. évi pusztulása előtt a Rákóczi-család kedvelt tartózkodási helyeinek egyike volt, sőt úgy véljük, hogy a XVII. század középső harmadában a fejedelmi család rezidenciái között előkelő helyen állt.
1684. Rákóczi Ferenc születésének dátumára utal a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött gyermekkori kép is, mely nyolc esztendős korában ábrázolja a fejedelmet! Felirata: Celsissimi Francisci Rakoczi E.P.T.R.P.H.D. et Sic. C. Filius Francisc. Aetat: Suae An 8 die 27 Marty 1684.
A rövidítések feloldása: Celsissimi Francisci Rákóczi Electus Princeps Transylvaniae, Partium Regni Hungariae Dominus et Siculorum Comes Filius Franciscus Aetatis suae ann. 8 die 27. Marty 1684. (Fotó: Váradi László)

Bővebben: Mészáros Kálmán: Miért éppen Borsi?… Széphalom 23. Sátoraljaújhely 2013. pp. 65-78.

Jeles délvidéki családok leszármazottja az 1649-ben született Zrínyi Ilona. Apja Zrínyi Péter horvát bán, anyja Frangepán Katalin. 1666-ban kötött házasságot I. Rákóczi Ferenccel, 1676-ben özvegyült meg. Ezután gyermekei gyámjaként ő kezelte és irányította a hatalmas Rákóczi-vagyont, védte gyermekei érdekeit.

„Nagy lelkeken is erőt vesz a szerelem hatalma” - így magyarázta édesanyja és Thököly Imre házasságát Vallomásaiban II. Rákóczi Ferenc. 1677-ben kezdődött kapcsolatuk és Thököly lehetett a kezdeményező. 1679-ben kelt leveleiben így írt: „Méltóságos Fejedelemasszony nékem jó Asszonyom..”;„… az szent Békességh megh létélével személy szerint Nagyságodnak udvarolhatok.”
1682. január 8-án a szentmiklósi kastélyban dőlt el, hogy összeházasodnak, de csak uralkodói engedéllyel. Ebben az időben a főúri házasságokhoz mindenütt az uralkodó beleegyezésére volt szükség. Zrínyi Ilona tudta, hogy gyermekei jövőjét kockáztatná, ha császári engedély nélkül kötne házasságot. Ennek érdekében kérte az esztergomi érsek, a kancellár és a Magyar Kamara elnökének közbenjárását. A főméltóságok a megosztottság felszámolásának remélték. Eközben nem említették, hogy a menyasszony katolikus, Thököly evangélikus és nyolc évvel fiatalabb választotjánál. A házasság terve foglalkoztatta a francia és a lengyel udvart is.1682 június 15-én Munkácson úgy tartották meg az esküvőt, hogy a császári engedély csak néhány nappal később érkezett meg. Az esketést Lipóczy Miklós evangélikus lelkész végezte. Alig hihető, hogy a mélyen vallásos Zrínyi Ilona nélkülözte volna a katolikus szertartást, erről azonban még nem ismert forrás. Az uralkodót Saponara ezredes, a menyasszony családját Zrínyi János képviselte a szertartáson. Elküldte követeit Sáros vármegye és Bártfa városa is. Tarcal jegyzője a kevés pompát említette, II. Rákóczi Ferenc 6 éves kori emlékeit megírva Vallomásaiban nagy iszom-eszemről számolt be.

Kutatók közül többen Thököly esküvői jegyajándékának tartják az Iparművészeti Múzeumban őrzött hajó alakú násfát. A közös élet elrendezésének szokásos dokumentumai elvesztek, vagy lappanganak. Gömör vármegye alispánja, Gyöngyösi István hosszú, menyegzői éneknek álcázott dicsőítő verset írt, mely utólag Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága címet kapta.

„...Thököly Imrének öt évig kellett rám várnia s még sem estünk kétségbe.” - írta egy levelében Zrínyi Ilona. Gyermekei érdekeit kívánta biztosítani, nehezen döntött. A házasságra politikai meggondolás adott ösztönzést, leveleik azonban szép szerelmes levelek: „Édes kincsem uram”, „Édes kedves uram”, „Én édes uram”, „Szívem uram”.

 A 34 éves Zrínyi Ilona 1683. február 20-án egy kisfiút szült férjének. A gyermeket István névre keresztelték, de csak alig több mint hat hetet élt. Munkács ostromát is áldott állapotban próbálta átvészelni. Nehéz napokat élt át, a szülés közeledtével halálfélelmek gyötörték. 1686 májusában végrendelkezett: „… adjon Isten csak én oly szerencsés lehetnék édes szívem, hogy kegyelmedet fiú magzattal örvendezhetném magam életemnek letételével is nem bánnám.”

 Zrínyi Ilona fiú örökös utáni vágya sem ekkor sem utolsó terhességekor, már a török emigrációban nem teljesült. 45 éves korában, 1694. október 13-án született gyermek leány, Zsuzsannának nevezték. 1695-ben az európai sajtó tele volt Thököly Imre és Zrínyi Ilona nevével, a rebellis gróf és a Zrínyi-lelkületű hercegnő még mindig politikai tényezőnek számított. Zrínyi Ilona azonban minden dicsőségét odaadta volna kislánya életéért, akit valamikor 1695 őszén egyesztendős korában temettek el.

Fotó: Váradi László

II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc alatt a Rendi Konföderáció három országgyűlést tartott.1705-ben Szécsényben, 1707-ben Ónodon, 1708-ban Sárospatakon. A nemzeti összefogás és a hadsereg megerősítése céljából hívta össze a Fejedelem a sárospataki országgyűlést. Október 28-án a szatmári táborból küldte ki országgyűlés meghívólevelét Rákóczi. A nemes vármegyék, az egyházi főméltóságok és a conventek, a kiváltságos területek (jász, kun, hajdú), a szabad királyi városok, a mezővárosok és regális urak voltak a címzettek.

A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc alatt a Rendi Konföderáció három országgyűlést tartott.1705-ben Szécsényben, 1707-ben Ónodon, 1708-ban Sárospatakon.
Rákóczi október 28-án a szatmári táborból küldte ki az 1708. évi országgyűlés meghívólevelét. November 22-ére, a Zemplén megyei Tállya mezővárosába hívta össze a nemes vármegyéket, az egyházi főméltóságokat és a conventeket, a kiváltságos területeket (jász, kun, hajdú), a szabad királyi városokat, a mezővárosokat és regális urakat. A szállások alkalmatlansága miatt került át a helyszín november 19-én Sárospatakra.

Az országgyűlés november 28 és december 20 között ülésezett Rákóczi elnökletével, akinek célja a nemzeti összefogás és a hadsereg megerősítése volt.
Az országgyűlés pontos helyszínének meghatározása ma is kérdéses. A vár történetének írója, Détshy Mihály a nyugati szárny emeletén található „aranyas palotát” és a Vörös-torony lovagtermét (más szóval „öreg palota”) egyaránt rossz állapotúnak írja le a korabeli írott források alapján.
Beniczky Gáspár fejedelmi titkár napjójában is olvashatunk az országgyűlésről. Első napján a conventuson összegyűltek névsorát állították össze.  A résztvevők száma az előző országgyűlésen résztvettekhez képest radikálisan lecsökkent. Az ellenség támadásai miatt több megye nem tudta elküldeni követeit. A dunántúli megyék követei nem tudtak megjelenni. A bányavárosokat a császári katonaság október végén elfoglalta, oda még a meghívót sem tudták elküldeni.
Az ügyek közül az egyik legfontosabb a zárszámadás, azaz a költségvetés és elszámolás nyilvános vitája volt.  A gazdasági ügyek rendezése után a fegyverszünet és a béketárgyalások megindításáról tárgyaltak.
Az országgyűlés törvényt hozott a harcoló jobbágyok sorsáról, biztosítva társadalmi felemelkedésük lehetőségét, kimondva a katonai szolgálatot kitöltő, végig kitartó jobbágyok hajdúszabadságát. Felismerve, hogy a háború folytatásának és sikeres befejezésének ez az egyetlen feltétele. Rendelkeztek Tarpa hajdúszabadságáról. December 18-án a fejedelem a szentesítette a törvényeket.
A sárospataki IX. tc. kimondja: „... mindazok a jobbágyok, akik a hadseregben a jelen háború végéig állandóan és hűségesen szolgálnak, s kiskorú gyermekeikkel távozni akarnak a földesúri telekről, a földesúri hatalom alól felszabadíttatnak, örök és feltételen szabadságot nyernek, s lakóhelyeik a hajdúvárosok módjára külön kiváltságokban fognak részesülni.”

Az lovagterem a Vörös-toronyban

II. Rákóczi Ferenc a szatmári béke után 1711-ben az amnesztia helyett a száműzetést választotta. Lengyelország és Franciaország után a törökországi Rodostó lett élete utolsó állomása. 1720-tól e városban élte élete utolsó tizenöt esztendejét a magyar emigránsok kis csoportjával körülvéve.

A bujdosásban a fejedelem hű társa, egykori belső apródja, majd íródeákja Mikes Kelemen volt. A Rákóczi emigráció éveinek történetét a „Törökországi levelek”-ben örökítette meg (1717-1758).
Mikes Kelemen levelében olvashatjuk: Virágvasárnap a gyengeség miatt nem mehetet a templomban, hanem a közel való házból hallgatta a misét. A mise után, amely pap odavitte neki a szentelt ágat, térden állva vette el kezéből, mondván, hogy talán több ágat nem fog venni.... Szeredán délután nagyobb gyengeségben esett... Csütörtökön igen közel lévén utolsó végihez, elnehezedék és az Urat magához vette nagy buzgósággal.... Tizenkét óra felé étcaka, mindnyájan mellette voltunk. A pap kérdezte tőle, ha akarja-é felvenni az utolsó kenetet. Intett szegény, hogy akarja. Annak vége lévén, az pap szép intéseket és vigasztalásokat mondván neki, nem felelhetett reája, noha vettük észre, hogy eszin van. Azt is láttuk hogy az intéskor a szemeiből könnyhullatások folytanak. Végtire szegény ma három óra után reggel, az Istennek adván lelkét, elaluvék...”
1735. április 8-án halt meg a fejedelem. „Amitől tartottunk – abban már benne vagyunk. Az Isten árvaságra téve bennünket, és kivéve ma közülünk a mi édes urunkot és atyánkot, három óra után reggel, ma nagy péntek lévén, mind a mennyei, mind a földi atyánkat, halálokat kell siratnunk, ...”

A fejedelmet előbb a Rodostóban, majd három hónap múlva édesanyja mellé, Konstantinápolyban temették el. A francia lazaristák St Benoit-templomában nyugodtak hamvai 1906-ig. Szívét – végakarat szerint – Franciaországba, Grosbois-ba küldték, a kamalduliak kolostorába. Szintén végakarata volt, hogy édesanyja mellé temessék el.

Tamás Edit

Kép: II. Rákóczi Ferenc keresztje, csészéje és az általa faragott gyertyatartók

Fotó: Váradi László

„Igen messze esett az alma fájától.” - írta Mikes Kelemen II. Rákóczi Ferenc és Hesseni Sarolta Amália 1700. augusztus 17-én Bécsben született fiáról, Józsefről felnőtt korában. Neveltetéséből kimaradt apja, hiszen mindössze 8 hónapos volt amikor 1701. április 18-án letartóztatták II. Rákóczi Ferencet. Ekkortól ő és családja életútja valójában szétvált. Józsefet soha többé nem látta. (Egy évvel fiatalabb másik fiát, Györgyöt 1727-ben látta először, Rodostóban.) Hesseni Sarolta Amália ugyan a 1706-ban néhány hónapot Magyarországon töltött férjével, de gyermekeik Bécsben maradtak, neveltetésükről eddig és ezután is az udvar, pontosabban a császári hivatalnokok gondoskodtak. Sarolta Amália már nem tért vissza fiaihoz, így már őt sem láthatták felnövekedésük idején.

Az idegen szellemben nevelt Rákóczi fiúk magyarul nem tudtak, olasz nevet viseltek. Rákóczi József - Marchese di San Carlo - 1723-ban őrgrófként hűbérbirtokot kapott az Abruzzókban fekvő Romanuccio-t. Marchio de Romaniccio néven olasz főnemes lett. Megtekintette ugyan birtokát, de visszatért Bécsbe, s nem mutatott érdeklődést a politika iránt. Az élet örömeit hajszolva teltek napjai, évei, miközben jelentős adósságot halmozott fel. Az udvar talán már nem rendezte adósságait, s a hitelezők követeléseikkel üldözték, amikor 1734 tavaszán Bécsből elutazott. Velencébe, majd Bolognába, onnan Rómába ment. 1735-ben Nápolyban, az év végén már Párizsban, utóbb Madridban töltötte „zajos” napjait. Itt érte az orosz-török háború kitörésének híre. Az események hátterében ott volt az 1726-os orosz-osztrák szerződés, amelynek következményeként az 1736-os év a szövetségi szerződés próbája volt.

Ahmed pasa (mielőtt áttért az iszlámra gróf Bonne volt a neve, s császári altábornagy) számolt orosz szövetségben Ausztria fegyveres fellépésével az orosz-török konfliktusban. Ahmed azonban tudta, azt is, hogy Rákóczi neve még elevenen él a köznemesség és a parasztság körében, s Madridból Konstantinápolyba hívatta II. Rákóczi Ferenc fiát Józsefet – szükség esetére.

Rodostó érintésével 1736 decemberében érkezett Rákóczi József a török fővárosba. Az események meglepték Bécset, de a folyamatban lévő tárgyalások miatt a porta is inkább Rodostóba küldte az ottani magyar telep fejéül. 1737 július közepén azonban Bécs hadat üzent a portának és meg is indította támadását, elfoglalt Nist. A török azonban nem csak eredményesen ellentámadott, hanem Rákóczi József személye is előtérbe került.

1737 szeptemberében Józsefet nagy tisztelettel fogadták Konstantinápolyban, december 3-án fényes külsőségek közepette fogadta a szultán is. Eközben folytak a tárgyalások Rákóczi és a porta jövőbeli közjogi viszonyáról. 1738. január 25-én I. Mahmud szultán Rákóczi Józsefet erdélyi fejedelemmé nevezte ki. Ezután Rákóczi a magyarországi és az erdélyi rendekhez kiáltványt bocsátott ki, csatlakozásra szólítva fel őket. Ennek hatását már Csernavodában várta, majd márciusban a határhoz közelebb, Viddinbe ment át, hiszen a katonai dezertálások a Rákóczihoz való csatlakozás jelszavával már 1737 nyarán megindultak. Bécs megtapasztalhatta, hogy a Rákóczi név korántsem üres fogalom. A császár azonban kérlelhetetlen szigorral lépett fel azokkal szemben, akik a Rákóczival való összeköttetés gyanújába estek. Ez mindenképpen hozzájárult ahhoz, hogy a magyarországi és erdélyi önkéntesek Rákóczihoz való csatlakozása elmaradt. Májusban III. Károly császár birodalmi átkot mondott ki Rákóczira, mint felségárulóra, ugyanakkor V. Fülöp spanyol király júliusban az aranygyapjas renddel tüntette ki.

Eközben török sikerekkel folytak az összecsapások. A nagyvezér a táborába hívatta Rákóczit, bár ő a Csernavodába illetve Viddinbe érkezése óta nem nagyon mutatott érdeklődést a kiáltványában megfogalmazott tervei megvalósítása iránt. Előbb a nagyvezér egy sereg élén Temesvár felé akarta elindítani (bízva abban, hogy a Bánát lakossága majd csatlakozik hozzá), aztán végleg ejtette a Rákóczival való próbálkozás gondolatát, személyét többé nem vette számításba.

Ezalatt a bécsi udvar hosszú nyomásgyakorlással keresztülvitte, hogy XII. Kelemen pápa Rákóczit 1738. szeptember 5-én egyházi átok alá vetette, mondván veszélyezteti a katolicizmus érdekeit. Az erről szóló pápai bullát a templomokban kihirdették. Rákóczi korai halála miatt azonban ennek már nem volt jelentősége.

Rákóczi József a Rodostóba való érkezés pillanatától fogva beteg volt, súlyos maláriás láz gyötörte. A betegség lassanként felemésztette erejét és közömbössé tette minden iránt. Csernavodán halt meg november 10-én, nagy gondoktól mentesítve Bécset.

Felhasznált kép forrása: https://www.google.com/search?q=R%C3%A1k%C3%B3czi+J%C3%B3zsef&client=firefox-b-d&tbm=isch&source=iu&ictx=1&fir=uWuq37hkVs38HM%252C_jcg4iqlvNRJpM%252C_&vet=1&usg=AI4_-kS1wCSA6OMFdRTrmlxVSFwf59dhNw&sa=X&ved=2ahUKEwjH4M_cnbXuAhVCx4sKHXbZCJQQ9QF6BAgKEAE#imgrc=GkC0R0fK26gzZM

1735. Rákóczi Ferenc a szatmári béke után 1711-ben az amnesztia helyett a száműzetést választotta. Lengyelország és Franciaország után a törökországi Rodostó lett élete utolsó állomása. 1720-tól e városban élte élete utolsó tizenöt esztendejét a magyar emigránsok kis csoportjával körülvéve.
A bujdosásban a fejedelem hű társa, egykori belső apródja, majd íródeákja Mikes Kelemen volt. A Rákóczi emigráció éveinek történetét a „Törökországi levelek”-ben örökítette meg (1717-1758).  
Mikes Kelemen levelében olvashatjuk: . „Amitől tartottunk – abban már benne vagyunk. Az Isten árvaságra téve bennünket, és kivéve ma közülünk a mi édes urunkot és atyánkot, három óra után reggel, ma nagy péntek lévén, mind a mennyei, mind a földi atyánkat, halálokat kell siratnunk, ... „Virágvasárnap a gyengeség miatt nem mehetet a templomban, hanem a közel való házból hallgatta a misét. A mise után, amely pap odavitte neki a szentelt ágat, térden állva vette el kezéből, mondván, hogy talán több ágat nem fog venni.... Szeredán délután nagyobb gyengeségben esett... Csütörtökön igen közel lévén utolsó végihez, elnehezedék és az Urat magához vette nagy buzgósággal.... Tizenkét óra felé étcaka, mindnyájan mellette voltunk. A pap kérdezte tőle, ha akarja-é felvenni az utolsó kenetet. Intett szegény, hogy akarja. Annak vége lévén, az pap szép intéseket és vigasztalásokat mondván neki, nem felelhetett reája, noha vettük észre, hogy eszin van. Azt is láttuk hogy az intéskor a szemeiből könnyhullatások folytanak. Végtire szegény ma három óra után reggel, az Istennek adván lelkét, elaluvék...ő szegény árvaságra hagya bennünket, ezen az idegen földön…”
1735. április 8-án halt meg a fejedelem. II. Rákóczi Ferencet három hónap múltán édesanyja mellé, Konstantinápolyban a francia lazaristák St. Benoit-templomában temették el. Szívét – végakarat szerint – Franciaországba, Grosbois-ba küldték, a kamalduliak kolostorába. 1906-ban tértek haza Törökországból hamvai, országos megemlékezésen búcsúzott tőle az ország. A kassai Szent Erzsébet székesegyházban lett végső nyughelye.

1711 elején a fejedelem és a Salánkra összehívott szenátus az erdélyi és magyarországi konföderáció tagjaival egyetértésben a nagyszombati tárgyalások idején lefektetett feltételek alapján látta biztosíthatónak az ország békéjét, szabadságát.

Az orosz cár Lengyelországba érkezésének hírére úgy döntött Rákóczi, hogy maga is odamegy és tárgyal Nagy Péterrel. Hazája dolgait Károlyira bízta és Munkácson feleskette, hogy hite ellenére nem békél meg. Munkács várát azonban külön utasítással kivette a parancsnoksága alól, s úgy készítette fel, hogy egy évig is állhassa az ostromot. Családi ékszereit, kincseit a munkácsi pénzverő házba szállíttatta: legyen pénz a legfőbb szükségre.

Mikor Lengyelországba készülődött, nem búcsúzott. Azzal a gondolattal hagyja el Munkácsot, hogy aratásra viszontlátja kedves várát. Február 20-án ért az ország határára, innen kiáltvánnyal szólt a szövetkezett rendekhez. Eltökélt szándéka volt, hogy ha nem köthet jó békességet, akkor külső segítséggel folytatja a nemzet szabadságáért indított háborút. Másnap átadja Károlyinak „hazája belső dolgainak terhét” átmegy Zavadkára, s estefelé udvari népének kíséretében elhagyja hazáját. Hitte, hogy hamarosan visszatér.

A kuruc népköltészet is megörökítette az idegenbe induló fejedelem búcsúját.

A mikor Rákóczi szép Magyarországtól
Bucsuzott, bucsuzott, bucsuzott,-
Erre az országra, erre az országra
Visszanézegetett, visszanézegetett.

A Bereg megyei kis ruszin falu, Zavadka nevét 1889-ben átkeresztelték Rákócziszállásnak. Egy közeli másik ruszin falu, Pudpolóc (Vezérszállás) is megőrizte néphagyományában, hogy a fejedelem ott hagyta el az országot. Ahol a fejedelem sátora állott, egy hatalmas kőkeresztet emeltek. Ennek alsó, hátsó lapjába valaki valamikor ezt véste: „1711. február 21.” Ez a nap, amikor Rákóczi elhagyta Magyarországot. A kereszthez minden év februárjában templomi zászlóval vonult ki a környék ruszinsága, hogy imával emlékezzék a fejedelemről.

kép forrása
 

Lorántffy Zsuzsanna 1600-ban született Ónodon, református felső-magyarországi családban. Apja, Lorántffy Mihály az ottani vár kapitánya volt. Zsuzsanna egész életében ragaszkodott gyermekkora helyszínéhez, a sárospatai várhoz.
Zsuzsanna 16 esztendős korában, 1616 április 18-án kötött házasságot a 23 éves I. Rákóczi Györggyel. Házasságából öt fiú és egy leány született. Közülük, csak az 1621-ben született II. György és az 1622-ben világrajött Zsigmond érte meg a felnőtt kort.
I. Rákóczi Györgyöt 1630-ban választották Erdély fejedelmévé. A család Gyulafehérvárra költözött. Zsuzsanna a fejedelemség történetének egy legmeghatározóbb fejedelemasszonya lett. Férjével együtt a református egyház és az iskolák legfőbb támogatói voltak.
Lorántffy Zsuzsanna  többször elolvasta a Bibliát s két teológiai művet is írt. A Szentlélek származása nem maradt fenn. 1641-ben egy bibliai idézetgyűjteményt is kiadott  Moses es az Profhetak címmel. A hozzá köthető fennmaradt tárgyak többsége úrasztali terítő, s a legbecsesebb a Bibliája.

1648-ban megözvegyült és kisebbik fiával, Zsigmonddal Sárospatakra költözött.  I. Rákóczi György végrendeletében a teljes családi vagyon feletti rendelkezést rábízta.  
1659. október 30-án pataki otthonában írta meg végrendeletét, amelyben birtokait és ingóságait fiára és mindkét nemű leszármazottaira hagyta: Sáros-Patakot jószágával együtt, melyen mindenestül háromszázezer és tizenháromezer forint vagyon, az épületen és munitiókon kivül megnevezett fiam és mindkét ágon levő maradéki defectusán hagyom az egész nemes Magyarországnak, úgy, hogy sem ő fölsége fiscusa, sem más akárki valamely szin és fogás alatt, az nemes országtúl el ne vehesse, szakaszthassa, valamig az felül specificált summát az épületnek és munitióknak árával az nemes országnak le nem tennék érette...
1660. április 18-án Sárospatakon érte a halál.
„ tíz órakor éjjel ez világbul szép csendesen halál által kimúlék.” - írta Siralmas magyar krónikájában Szalárdi János.
Október 17-én temették el a sárospataki vártemplomba. Halálával egy korszak ért véget a város történetében. Végrendelete 1950-ben teljesült: szeretett vára Magyarországé lett, múzeum nyílt benne, mely őrzi családja emlékét.  

Tamás Edit
 

Hessen-rheinfelsi Sarolta Amália 1679. március 8-án született Wanfriedben. Édesapja, Károly a hesseni-casseli kormányzó és tartománygróf. Édesanyja, Alexandra a Leiningen–Westerburg-család tagja. A herceg családjában született 17 gyermek közül tíz maradt életben.