Rákóczi Ferenc az 1703 májusában Brezán várában Esze Tamásnak átadott zászlókra „Cum deo pro Patria et Libertate” – „Istennel a hazáért és a szabadságért”, valamint „Iustam causam Deus non derelinquet” – „Az Isten az igaz ügyet el nem hagyja” írta (A Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításán látható zászló felirata).
A Rákóczi Múzeum kiállításán látható egy eredeti zászló(töredék) a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteménye műtárgya. Felirata a következő: „Pro deo et Patria” – „Istenért és a Hazáért”.
Őriznek egy eredeti zászlót Budapesten a Hadtörténeti Intézet és Múzeum gyűjteményében, ennek felirata: „Pro Libertate”. A Kolozsváron fennmaradt zászló felirata is ugyanez.
Rákóczi zászlai jelmondatával is kifejezte azt, hogy országa jövője a keresztény világgal, Európával közös. Önálló államiságot, érdekegyeztetést követelt. Erről írt kezdősora alapján „Recrudescunt”-nak nevezett másik kiáltványában is. „Megújulnak a dicsőséges magyar nemzet sebei” – a keresztény világ minden fejedelmének és respublikáinak szóló kiáltvány a külföldiek jóindulatát kéri a mozgalma és a magyar nép számára.
Esze Tamás és társai Rákóczi parancsa ellenére bontották ki a zászlókat, 1703. május 21-én Váriban és Tarpán, 22-én Beregszászban. Felolvasták a „Brezáni kiáltványt”, kirobbant a tiszaháti felkelés.
A kuruc kor egyik történész kutatója, Esze Tamás, a brigadéros bátyjának, Mártonnak a leszármazottja. Megírta a Rákóczi-szabadságharc zászlait kibontó Esze Tamás élettörténetét is.
Kép: Töredék Rákóczi zászlajából
XVIII. sz. első évtizede. Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei
Fotó: Váradi László
Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma
Email: info@rakoczimuzeum.hu
Néprajzi Kiállítóhely Sárazsadány
Email: info@rakoczimuzeum.hu
Pataki Vár Alapítvány
Alapítás éve: 1991
Adószám 1% adományozáshoz:18400027-1-05