Mesék háza

„a mesék világának aranyos ködében”

Dégh Linda 1940-es években gyűjtött meséi

    „Bodrogköz népe elszigeteltségénél fogva sok tekintetben ma is úgy él, mint régente: a mesék világának aranyos ködében. … Már az istenáldotta szép mezők, dús erdők, regényes sűrűk is a mesevilágba ragadják az embert. ... Csak a sok száraz csigahéj mutatja, hogy itt valamikor a Bodrog volt az úr. Mióta ezt a sötétzöld rétet láttam, tudom csak elképzelni igazán, milyen lehet a mesebeli király selyemrétje, amelyet minden éjjel letaposnak a táltos csikók és csak a kis kondásfiúnak sikerült megőrizni tőlük.” - írta 70 esztendővel ezelőtt a Sárában meséket gyűjtő Dégh Linda.
„A nagy erdős határ, az évszázados fák, a víz, a part tele van csodákkal. Éjjelente, ha minden elcsendesült, tündérek járnak a vízen, csak néha-néha hallatszik csobbanás, amint egy kíváncsi hal kidugja a fejét a vízből, hogy megnézhesse őket. A Bodrog mélyén ott fekszik a harang, amelyet a tündérek ejtettek bele, mert egy pásztorfiú megleste őket, amikor a Karcsán felépített templomukba akarták vinni. ...
Ott jár valahol az öreg révész is, akit úgy tettek csúffá a huncut tündérek, hogy a feleségét csónakká változtatták, mert nem akarta átvinni őket a réven. De ismeri minden felnőtt és gyerek az elátkozott halászt is, aki egyszer kioldja a halászok hálóját, máskor pedig össze-vissza bogozza.
A sáraiak sokat tudnak mesélni a bikává változtatott molnárról, a titokzatos hangról, amely a partra lefekvőnek mindig azt suttogja, hogy „eriggy odébb egy kicsikét”, a halak királyáról, aki jó fogással jutalmazta meg azt a halászt, aki őt visszadobta és még Isten tudja mennyi minderről. A falu esti csöndjében életre kelnek a mesék, megjelennek a mesehősök, történetüket tudja kicsi, nagy.
Téli estéken, közösen, amikor a halászatból hazatérő fáradt, ember ott melengeti gémberedett tagjait a vörösen izzó „fűtő”-nél, tollat fosztanak a lányok, vagy nagyban megy a hálókötés, és csak a tűz pattogója és a kötőtű egyhangú, koppanása, zavarja meg a hallgatók áhítatos figyelmét, jön el a mesélés ideje. A ház asszonya alma-szilvasusinkát kínál a vendégeknek, a felnőttek feszülten figyelnek, a gyerekek egymás hegyén-hátán hasalnak a tűz körül.
    Üljünk le mi is közéjük, és egy másodperc múlva már nem látjuk a szűk kis szobát, a pislákoló mécsest, kitágul a szoba, szárnyra kelünk és elszáguldunk. A mesemondó szavait mindjobban elnyeli a mese gyönyörű színes fátyola. Repülünk, repülünk a mese igazi szép világába.”