1894. április 1-jén kísérték Kossuth Lajost utolsó útjára

Kossuth Lajos Zemplén szülötte. Monok, Tállya, Olaszliszka, Sátoraljaújhely, Sárospatak történetéből kihagyhatatlan említése. 1819-1820 között a Sárospataki Református Kollégium jogi pályára készülő eminens diákja. Kövy Sándor tanítványa.

Az Országgyűlési Tudósítások, a Törvényhatósági Tudósítások, a Pesti Hírlap szerkesztője, a  reformkor meghatározó politikusa. 1848-ban az első felelős magyar kormány pénzügyminisztere, majd az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke, 1849 áprilisában Magyarország kormányzóelnöke.
A magyar történelem egyik legnagyobb alakja. Életének utolsó 45 évét hazájától távol, emigrációban töltötte, mégis politikai tényező maradt Magyarországon.
Kultusza az 1840-es évektől jelen volt a mindennapokban, már életében legendák vették körül. 1894. március 20-án bekövetkezett halála után a nemzet saját halottjának tekintette. A Magyar Nemzeti Múzeumban ravatalozták fel. Tízezrek vették részt április 1-jén temetésén.
Jókai Mór ekképpen búcsúztatta:  
„.. Én még nem tudok megválni e ravataltól.
Borongó lelkem még egyszer visszatekint a múltba.
Látom e nagy alakot akkor, amikor legfényesebb volt. Azon az örökké emlékezetes júliusi ülésén az 1848-iki képviselőháznak, amelyen Kossuth felhívta a törvényhozást, hogy mentse meg a hazát, s amíg az meg lesz mentve, szüntessen meg önkeblében minden viszálykodást.
Most is a lelkemben zúgnak Kossuth Lajos soha el nem felejthető végszavai e nagy jelenetben.
„Ha van e hazában még sajgó kebel, mely orvoslásra vár, ha van kívánság, mely kielégítésre vár, szenvedjen még egy kissé e sajgó kebel, s várjon még egy kissé e kívánság; ne függesszük fel ezektől, hogy a hazát megmentsük.”
És látom e szavakra az egész törvényhozó testet mint egyetlen embert felállni, és hallom rádörögni: „Megadjuk!”
„Adunk vért és vagyont a hazáért – és elnémítjuk a fájdalmainkat.”
Magyarok!
Halljátok még egyszer Kossuthnak ez örök szavait! S legyetek oly nagyok, mint akkor voltatok! Hadd visszhangozza aztán e ravatal Kossuthnak akkori mondását: „Leborulok e nemzet nagysága előtt…”
… Vezess bennünket most, te halottaidban is óriás, e nemzeti nagyság felé. Az örök hazában hirdessék nevednek emlékét a késő századok! „

Tamás Edit