Kamara kiállítással emlékezik a Rákóczi Múzeum egykori igazgatójára 100 esztendeje született Dankó Imre

Dankó Imre (1922-2008) muzeológus, a történettudományok kandidátusa (néprajz, 1967), az MTA doktora, nyugalmazott megyei múzeumigazgató, címzetes egyetemi tanár, a magyar múzeumügy, a néprajz, a művelődéstörténet, a honismeret megbecsülésnek örvendő személyisége.

 

 

1945-ben szerzett angol-magyar-történelem szakos tanári képesítést. Tanított több gimnáziumban, miközben élénk szervezői és közéleti szerepet töltött be, széleskörű közművelődési munkát végzett. Egyike volt a helytörténeti-honismereti mozgalom megindítóinak. Tanári évei alatt, 1946-ban védte meg doktori disszertációját.

Túrkevén (1950-54) került először komolyabb kapcsolatba a muzeológiával, azzal a szakterülettel, ami egész életét végig kísérte. Ő alapította a város múzeumát, alapozta meg annak gyűjteményét, készítette első kiállítását.

1954 és 1957 között a Rákóczi Múzeum igazgatójaként tevékenykedett.

Sárospatakon értékes néprajzi és helytörténeti gyűjtéseket végzett. Sokak közül kiemelte őt jelenkutatói érdeklődése. Közvetlen, élő kapcsolata volt a népi, paraszti társadalommal. Sárospataki működése idején jelentősen gyarapodtak a múzeum gyűjteményei, kiállítások egész sorát rendezte.

Tárgygyűjtései az anyagi kultúra területéről elsősorban a nagy múltú pataki fazekasság, népi gyermekjátékok, halászati eszközök, mezőgazdaság és állattartás eszközei, kendermunka, bodrogközi szőttesek területét foglalták magukba.

A szellemi kultúra területét történeti mondákkal, vásári rigmusokkal, vőfélyversekkel, halotti énekekkel gazdagította. Gyűjtései jól tükrözik a néprajztudományon belüli sokirányú érdeklődését, nyitottságát a muzeológia más területei iránt. Településtörténeti kutatásainak fontos elemei a határtérképek. Elkészítette a Bodrog-menti halászszótárt (halászok levelei önéletrajzi részletekkel, eszköz és halnév felsorolással). Figyelme kiterjedt a kutatást segítő módszertani anyagok készítésére is. Összeállította a néprajzi gyűjtőmunka kérdőívét. A Bodrogköz halászatának feldolgozása jelentős forrásanyag a kutatók számára.

Viga Gyula (etnográfus) szerint Dankó Imre színes személyisége a vásárokkal, piacokkal, a javak cseréjével kapcsolatos kutatásaiban és írásaiban mutatkozik meg legteljesebben. Tevékenysége azonban átfogja a magyar néprajz és a művelődés történetének egészét, a mai országhatárokon innen és túl.

Dankó Imre múzeumi kiállításokkal, előadásokkal szervezte a vidék kulturális életét. Ismeretterjesztő előadásaival felkeltette az érdeklődést a múzeum iránt.

Kiadványok egész sorát jelentette meg. Szellemi elindítója a mai napig rendszeresen megjelenő múzeumi kiadvány, a Sárospataki Rákóczi Múzeum Füzetei sorozatnak, melynek első kötete az ő nevéhez fűződik: 1955-ben a Sajó–Hernád-melléki hajdútelepek címmel látott napvilágot. A harmadik szám, a Széphalom kötet szintén az ő írása.

Az itt töltött évek hozták meg számára a néprajzi szakterület másik nagy egyéniségével, Balassa Ivánnal való barátságát. Erről így fogalmazott Jósvainé Dankó Katalin (a Rákóczi Múzeum címzetes igazgatója): Az élet furcsa dolgot produkált, mikor egyszerre két néprajzost ültetett a vidéki múzeum élére. Balassa Iván „száműzetését” kezdte 1956-ban, s a kis vidéki intézményben – legalább egy évig „két dudás nem fér meg egy csárdában” népi bölcsességre cáfoltak rá Ők ketten.

A sárospataki múzeumból három aktív év után, 1957-ben Baján folytatta munkáját. Ezután Gyulán (1958-64) dolgozott, majd Pécsen (1964-69) és innen nagy örömére Debrecenbe (1969-82) mehetett nagyot alkotni.

1983. január 1-ei nyugdíjba vonulását követően sem hagyta abba a rendszeres munkát.

2000. december 7-én írt levelében így emlékezett vissza a Sárospatakon töltött évekre: „A Múzeumnak nehéz időkben, a kezdeti időszakban 1954-57 között az igazgatója voltam. Sárospatakról való távozásom után sem szakadtak meg kapcsolataim sem a várossal, sem a Múzeummal. Ezer és ezer szál köt Sárospatakhoz ma is. Rendszeresen visszajárok Patakra, a Múzeum által rendezett számos tudományos és közművelődési konferencián, tanácskozáson vettem részt és bekapcsolódtam a Múzeum oly értékes közművelődési tevékenységébe.” Ezt a kapcsolatot az 1995-ben megalakult Bodrogközi Művelődési Egyesület aktív tagjaként is a legutolsó időkig fenntartotta.

Dankó Imre a legfontosabb múzeumi tennivalók közé sorolta a belső múzeumi munkát, a múzeumi gyűjtemények rendbe tételét, nyilvántartási, revíziós munkák elvégzését, biztonságos raktári elhelyezést. Vallotta, hogy mindenféle múzeumi munka alapját a rendezett gyűjteményi anyag adhatja csupán. Ma is helytállóak a múzeum lényegéről, a múzeumi munkáról vallott nézetei.

Munkásságát országosan méltányolják, mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy számos kitüntetéssel ismerték el hazánkban és külföldön egyaránt.

 

Fotó: Gombos Levente