Az elmúlt hetekben írtunk Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművészről, akinek életútját, a teljesség igénye nélkül, megismertettük Önökkel. Ma, 2020. június 21-én, 34 éve annak, hogy a Rákóczi lovasszobrot felavatták a sárospataki Rákóczi Múzeum várkertjében.
A szobor történetének érdekessége, hogy eredetileg nem ide szánták, a művész ugyanis Rodostóból kapta a felkérést, melyet örömmel teljesített is. Az életnagyságú mű II. Rákóczi Ferencet ábrázolja, ifjú korában, harcra készen, puskával a kezében. A munka elkészülte után azonban probléma adódott, mert azt a törökországi város nem akarta fogadni. Somogyi József „Rákóczi lovasszobra” túl méretesre sikeredett, azzal az indokkal utasították vissza a törökök, hogy ilyen nagyságú szobra országukban csak az egykori Török Köztársasági elnöknek, Atatürknek lehet. A visszautasítás hírére Sárospatak felajánlotta az alkotás elhelyezését a Rákóczi-vár területén, Somogyi József pedig szívesen tett eleget ennek a kérésnek.
Ünnepélyes keretek között, 1986. június 21-én került felavatásra, a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumának szépséges kertjében, II. Rákóczi Ferenc lovasszobra, mely végre méltó helyre került, ha kicsit kacifántos úton is, amit örömmel látunk az angol park igényesen gondozott, zöld gyepén.
Szabó Eszter
Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma
Email: info@rakoczimuzeum.hu
Néprajzi Kiállítóhely Sárazsadány
Email: info@rakoczimuzeum.hu
Pataki Vár Alapítvány
Alapítás éve: 1991
Adószám 1% adományozáshoz:18400027-1-05