A Fejedelem komornyikja – Az elfeledett Kőrössy György

Kőrössy György alakja jól ismert a Rákóczi-szabadságharcot kutató történészek számára, ám ennek ellenére még soha nem tudott kikerülni a fejedelem árnyékából, hiszen éltrajzáról mind a mai napig nem született önálló munka. Ami pedig az emlékezetét illeti, szűkebb hazájában, Északkelet-Magyarországon, Sárospatak–Sátoraljaújhely–Tiszabercel térségében neve szintén a feledés homályába veszett. E három település közül csupán Tiszabercel község honlapján lehet némi információt olvasni róla.

Ifjúkori éveit katolikus köznemesként Zrínyi Ilona udvarában töltötte el, ahol szinte azonnal az ifjú fejedelem kamarása, komornyikja és – Badinyi János mellett – tanítója is lett. Erről maga Rákóczi is megemlékezik Vallomásaiban. Úgy tűnik, Kőrössy is a Rákóczi-ház azon familiárisai közé tartozott, akik nem nézték jó szemmel a megözvegyült Zrínyi Ilona házasságkötését Thököly Imrével (1682). Rákóczi Vallomásai szerint „próbára tették” Kőrössy hűségét, s vesztegetéssel próbálták rávenni, hogy oltsa ki a gyermek életét. Kőrössy azonban hűséges volt az ifjú Ferenchez és ettől kezdve szinte testőrként óvta minden veszedelemtől, főként a mérgezéstől, 1683-ban a cseklészi táborban pedig megmentette a gyermek életét az összedőlő sátortartó rúdtól.

A teljes cikk

 

Elérhetőség

Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma

Sárospatak 3950 Szent Erzsébet út .19
Phone: +36 47 311-083 47 311-345

Email: info@rakoczimuzeum.hu

Néprajzi Kiállítóhely Sárazsadány

Sárazsadány 3942 Fő út 36-38.
Phone: +36 47 311-083

Email: info@rakoczimuzeum.hu

Alapítvány

Pataki Vár Alapítvány

Támogassa alapítványunkat adója 1%-ával!

Alapítás éve: 1991

Adószám 1% adományozáshoz:18400027-1-05