Negyed nyolckor nyílt a Rákóczi-vár nagykapuja. Gombos Levente tárogatójátéka a kuruc idők hangulatát idézte. Sorra nyitottak az állandó kiállítások. Látogatható volt az ágyúöntő műhely, a Vörös-torony, a szőlészeti-borászati kiállítás és a kazamata.
Ezen az estén nyílt meg a „II. Rákóczi Ferenc és a szabadságharc” gyermekrajz pályázat legjobbjait bemutató időszaki kiállítás. Fővédnöke a Rákóczi Emlékév Testület. Sikora Attila, Sárospatak alpolgármestere és Dr. Tamás Edit múzeumigazgató ajánlotta az érdelődőknek. Ők adtak át a legjobbaknak a város díjait és a múzeum különdíjait.
Népszerűek voltak a gyermekprogramok. A régészeti játék, a sütőházi kalácskészítés, a kreatív és a festő foglalkozás folyamatosan vonzotta az érdeklődőket. A Huncutka bábszínház két előadása fantasztikusan magával ragadta a kicsiket és nagyokat egyaránt.
A Kroó Zeneiskola a Magyar Művészeti Akadémai jóvoltából léphetett fel: hangversenyt adtak a Lovagteremben illetve Dr. Szél Rita historikus táncspecialista vezetésével reneszánsz táncházba invitálták a várudvar közönségét.
A Múzeumok Éjszakája biztos programja a Szent Iván éji-tűzugrás. Ezen zenés, táncos műsorral idéztük fel az év legrövidebb éjszakájának hagyományát.
Az éjszaka záróprogramja Sárospatak Város támogatásával valósult meg. A Serengeti Troupe vérpezsdítő afrikai dallamokkal szórakoztatta a későig kitartókat. Sokan táncra perdültek, s jócskán voltak arra is vállalkozók, hogy az afrikai dobokat kipróbálják.
Köszönjük Sárospatak Városa, a Rákóczi Testület és a Magyar Művészeti Akadémai támogatását, minden fellépőnk közreműködését! A legnagyobb köszönet azon közel ezer látogatónkat illeti, akik aktívan vettek részt programjainkon, hozzájárulva ahhoz, hogy ezen az éjszákán a múzeum egy kicsit másik arcát mutathassa!
Dr. Tamás Edit
Kérjük segítse adója 1%-val
a PATAKI VÁR ALAPÍTVÁNY!
Adószám:18400027-1-25
KÖSZÖNJÜK
A Rákóczi-családot, II. Rákóczi Ferencet és az általa vezetett szabadságharcot, Sárospatak XVII-XVIII. századi történelmét mutatja be kiállításunk
BővebbenAz 1631 és 1648 között működött ágyúöntő-műhely ma hadtörténeti, ipar- és technikatörténeti interaktív kiállítóhely.
BővebbenTokaj-Hegyalja legjelentősebb szőlészeti és borászati kiállításán a szőlőművelés és borászat eszközeit, munkafolyamatait láthatják az érdeklődők.
BővebbenA falusi életmódot ismerhetitek meg a Zemplént felölelő legnagyobb néprajzi gyűjteményen keresztül. Gyertek el a Mesék Házába és játszatok!
BővebbenA nagyméretű lőrésekkel tagolt ágyúteremben különböző méretű szakállas puskák másolatai, kőből faragott ágyúgolyók láthatók.
BővebbenA Vörös-torony ötszintes lakótorony, kiállítása válogat a késő reneszánsz bútorművesség legszebb darabjai közül.
BővebbenMagyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma
Email: info@rakoczimuzeum.hu
Néprajzi Kiállítóhely Sárazsadány
Email: info@rakoczimuzeum.hu
Pataki Vár Alapítvány
Alapítás éve: 1991
Adószám 1% adományozáshoz:18400027-1-05