„Korát előzte…” Lorántffy Zsuzsannára emlékeztünk

A nyári református diáktábor alkalmával felvetett kezdeményezés vált valóra a reformáció napján. A sárospataki várban, a Vörös-torony melletti várárokban a Sárospataki Református Egyházközség Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszonyra emlékezve rózsát ültetett. 

Lengyelországból, egy református lelkész rózsakertjéből érkezett a fehér futórózsa, mely élő emlék, miként azt Dr. Fodor Ferenc nagytiszteletű úr is kiemelte emlékbeszédében. Tompa Mihály „Lorántfy Zsuzsána emlékezete” című híres versének sorai is felidézték a fejedelemasszony történelmi jelentőségét. Ő és férje, I. Rákóczi György a református egyház, az iskolák, a könyvkiadás legfőbb támogatói voltak a XVII. században. A hozzá kapcsolódó építkezések máig meghatározzák a sárospataki vár épületegyüttesét, a Református Kollégium őrzi szellemiségét. 1659. október 30-án Sárospatakon fogalmazódott sokat idézett végrendelete.
Köszönet Dr. Fodorné Dr. Nagy Sarolta nagytiszteletű asszonynak a rózsaültetés ötletéért és a megvalósításért végzett áldozatos munkájáért!
Tamás Edit

 
 


Fotók: Gál Krisztina