I. Rákóczi György

Rákóczi Zsigmond és Gerendy Anna legidősebb fia, György Szerencsen született 1593. június 8-án. Ott töltötte gyermekkorát. Apjuk halálakor, 1608-ban hatalmas vagyont örököltek a Rákóczi fiúk, György, Zsigmond és Pál.
György fiatal korában a király hűséges alattvalója, távol tartotta magát az erdélyi politikától. 1611-ben Ónod várának kapitánya, majd 1615-ben Borsod vármegyei főispánja lett.     
1616-ban kötött házasságot. Felesége, Lorántffy Zsuzsanna hozományaként szerezte meg Sárospatakot és a jelentős Lorántffy-örökséget. Bár a hatalmas vagyonok egyesülése akár érdekházasságot is jelezhetne, személyes levelezésük, egész életük bizonyítja, hogy szerelem tette őket örök társakká.
 I. Rákóczi György és felesége legnagyobb patrónusként támogatta a református egyházat, az iskoláztatást és a könyvnyomtatást. I. Rákóczi György vallásosságát jelzi az is, hogy az Ótestamentumot tizenháromszor, az Újtestamentumot több mint harminckétszer olvasta végig. Jelmondata, egy bibliai idézet visszaköszön tárgyain és az általa ajándékozott úrasztali edényeken:  „Nem az akaróké, nem a törekedőké, hanem a rászorulóké Isten kegyelme”
Felső-Magyarország legjelentősebb protestáns birtokosaként fordult Erdély felé, s lett Bethlen Gábor fejedelem leghatalmasabb felső-magyarországi támogatója. Közös céljuk a magyar szabadságjogok és a protestáns vallás védelme. Tevékenyen részt vett az egész Európát megmozgató harmincéves háborúba (1618-1648) bekapcsolódó fejedelem politikájában.
1630. december 1-én őt választották Erdély fejedelmévé. Családjával Gyulafehérvárra költözött. Folytatta elődje állam- és országépítő munkásságát. A nagy kiterjedésű családi birtokok mellett a fejedelemség kincstári birtokaival együtt I. Rákóczi György igen számottevő gazdasági alappal rendelkezett. Ezek jövedelméből jelentős építkezéseket folytak a családi váraiban és a kulcsfontosságú erősségekben; Gyulafehérváron, Fogarason, Görgényben, Kőváron, Kolozsváron, Váradon, Munkácson, Ónodon, Zborón és Sárospatakon. A háborúzó Európában Erdély a béke szigete volt. A népesség gyarapodott, az ipar és a kereskedelem virágzott, élénk volt a pénzforgalom. A Brózer kehelyként közismert aranykelyhet 1640-ben ajándékozta a kolozsvári Farkas utcai református templomnak.
1644-ben a protestáns vallás védelmében svéd-francia szövetségben ő is bekapcsolódott a  harmincéves háborúba. III. Ferdinánd (1637-1657) elleni felső-magyarországi hadjáratát itthon élénk várakozás és nemzetközi figyelem kísérte. 1645-ben sikerült kapcsolatot létesítenie a Torstensson vezette svéd hadakkal. Az új európai hatalmi viszonyokat rögzítő vesztfáliai béke előkészítése már 1645-ben megkezdődött. Látványos sikerek, másfél esztendős hadakozás után I. Rákóczi György és a Habsburg uralkodó között megkötött linzi béke már ennek a része. A béke kimondta a protestánsok szabad vallásgyakorlatát a királyi Magyarországon. Rákóczi életre szólóan megkapta a hét vármegyét, sőt Szabolcsot és Szatmárt fiai is örökölhették.
I. Rákóczi György tudatosan készült arra, hogy a fejedelmi hatalmat örökletessé tegye. Fiait ebben a szellemben nevelte. Az idősebbet, Györgyöt 1640-ben váradi kapitánnyá nevezte ki, majd 1642-ben fejedelemmé is választatta.
1648. október 11-én halt meg, országát idősebb fiára, II. Rákóczi Györgyre, birtokainak kezelését feleségére, Lorántffy Zsuzsannára hagyva.