1573-tól a Dobó család egymással örökösen civakodó négy tagja birtokolta a pataki uradalmat. 1582-ban a két testvér, Ferenc és Krisztina megosztozott a birtokon. Amikor a megözvegyült Dobó Krisztina újra férjhez ment, ismét fellángolt a birtokvita. Válaszottja első unokatestvére, Balassi Bálint volt.
Az 1584. december 25-én a pataki vártemplomban megtartott esküvővel kialakult Balassi Bálint nem kevésbé viharos életének újabb botránya. A házasság jogán a férj nyomban elfoglalta a pataki várat. Dobó Ferenc (immár sógora) katonái azonban visszafoglalták azt. Krisztinát és Balassit „vérfertőző” házasságukért és Patak elfoglalásáért főbenjáró bűn fenyegette. 1587-ben az egyházi bíróság érvénytelenítette frigyüket.
Dobó Krisztina mindössze 30 éves, amikor meghal, 1590 februárjában. Balassi Bálint 1594-ben hunyt el. A rövid házasságukból 1595-ben született fiúk, Balassi János 1601-ben, 16 esztendős korában Boroszlóban halt meg.
A Magyar Nemzeti Múzeumban december 14-től látható a Magyar Menyasszony című nagyszabású kiállítás, amely 500 évre visszamenően irányítja a figyelmet a nők helyzetére, szerepére, életkörülményeire, személyes történeteikre, házasságaikra. Több száz ismert és ismeretlen nő története elevenedik majd meg: féltve őrzött ruháik, kellékeik, szerelmes leveleik, melyek mind a női szerepek és az esküvőhöz, házassághoz fűződő viszony változásáról mesélnek. Ez a téma, mindannyiunknak kedves. Vagy saját életünkből, vagy édesanyánk, nagymamánk, rokonaink, elődeink történetei idézhetnek meg kellemes emlékeket, vagy gondolkodtathatnak el. A kiállítás anyaga múzeumi gyűjteményből és egy nagy része közösségi felajánlásokból, adományokból áll össze, ettől válik igazán különlegessé. Ebben a kiállításban a közösségé a főszerep, a Múzeum közös gondolkodásra invitál mindenkit a nők társadalomban betöltött szerepéről múltban és jelenkorban.
A kiállítás attól is egyedi, hogy a történelmi személyek mellett megjelennek a jelenkor emberei és az ő történeteik is. Mindenkit megszólít és bárki személyesen is a részévé válhat.
Váltsanak kedvezményesen jegyet erre a különleges kiállításra!
Jegyelővétel: https://jegy.mnm.hu/programok/reszlet/magyar-menyasszony_1700126031
#MagyarMenyasszony #MNM #magyarmenyasszony.hu
gazdasági ügyintéző
munkakör betöltésére
A jogviszony időtartama:
határozatlan idejű, Munka törvénykönyve szerinti munkaviszony, 3 hónap próbaidővel
Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő (heti 40 óra)
A munkavégzés helye: MNM Rákóczi Múzeuma
3950 Sárospatak Szent Erzsébet út 19.
II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc alatt a Rendi Konföderáció három országgyűlést tartott.1705-ben Szécsényben, 1707-ben Ónodon, 1708-ban Sárospatakon. A nemzeti összefogás és a hadsereg megerősítése céljából hívta össze a Fejedelem a sárospataki országgyűlést. Október 28-án a szatmári táborból küldte ki országgyűlés meghívólevelét Rákóczi. A nemes vármegyék, az egyházi főméltóságok és a conventek, a kiváltságos területek (jász, kun, hajdú), a szabad királyi városok, a mezővárosok és regális urak voltak a címzettek.
A nyári református diáktábor alkalmával felvetett kezdeményezés vált valóra a reformáció napján. A sárospataki várban, a Vörös-torony melletti várárokban a Sárospataki Református Egyházközség Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszonyra emlékezve rózsát ültetett.
Kérjük segítse adója 1%-val
a PATAKI VÁR ALAPÍTVÁNY!
Adószám:18400027-1-25
KÖSZÖNJÜK
A Rákóczi-családot, II. Rákóczi Ferencet és az általa vezetett szabadságharcot, Sárospatak XVII-XVIII. századi történelmét mutatja be kiállításunk
BővebbenAz 1631 és 1648 között működött ágyúöntő-műhely ma hadtörténeti, ipar- és technikatörténeti interaktív kiállítóhely.
BővebbenTokaj-Hegyalja legjelentősebb szőlészeti és borászati kiállításán a szőlőművelés és borászat eszközeit, munkafolyamatait láthatják az érdeklődők.
BővebbenA falusi életmódot ismerhetitek meg a Zemplént felölelő legnagyobb néprajzi gyűjteményen keresztül. Gyertek el a Mesék Házába és játszatok!
BővebbenA nagyméretű lőrésekkel tagolt ágyúteremben különböző méretű szakállas puskák másolatai, kőből faragott ágyúgolyók láthatók.
BővebbenA Vörös-torony ötszintes lakótorony, kiállítása válogat a késő reneszánsz bútorművesség legszebb darabjai közül.
BővebbenMagyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma
Email: info@rakoczimuzeum.hu
Néprajzi Kiállítóhely Sárazsadány
Email: info@rakoczimuzeum.hu
Pataki Vár Alapítvány
Alapítás éve: 1991
Adószám 1% adományozáshoz:18400027-1-05