Bodrogközi gyűjtések

  „Balassa Ivánnak megadatott a néprajzi kutató jó szerencséje: gyűjtőútjai során mindegyre szép szavú, jó emlékezetű bodrogköziekre talált. Ezért gondolom, hogy a sárospataki évek, a múzeum igazgatása, a bodrogközi gyalogos kalandozások Balassa Iván számára nem a számkivetést, hanem a termékeny jó időt jelentették, az anyag- és erőgyűjtést a későbbi termésbetakarításhoz.”

(Ortutay Gyula: Lápok, falvak, emberek, 1975)

A pataki évek első kutatóútja Balassa Ivánt a Bodrogközbe vitte, ahol nagyszerű néprajzi gyűjtőket talált, önzetlen támogatókat sikerült felfedeznie, és a Rákóczi Múzeum mellé állítania.

 Kántor Mihály cigándi néptanítót rávette, hogy írja meg a Bodrogközi len- és kendermunkák, szőttesek (1961) című munkáját, amit a Rákóczi Múzeum Füzetei sorozatban jelentetett meg. Az általuk szervezett nagy gyűjtés által a cigándi szőttes az országban, és azon túl is hírnevet szerzett. A bodrogközi szőttesgyűjtést Karádon és Karcsán is folytatták.

 Balassa Iván érdeklődése a népi kultúra szellemi oldalára is kiterjedt. Az utóbb említett településen hatalmas mondagyűjtésbe kezdett. „Abban az időben virágoztak a fonók, ahol az öregebbek, de a fiatalok is sok-sok mesét mondtak el. Ebben az időben kezdtem el magnetofont alkalmazni. Százszámra örökítettem meg az elbeszéléseket, mondákat, meséket. Az utóbbiakat Nagy Géza saját gyűjtéseivel együtt az Akadémiai Kiadónál jelent meg. Aligha van a magyar nyelvterületen olyan falu, amelynek prózai népköltészetét alaposabban ismernénk, mint Karcsáét.” – emlékezett vissza a néprajzkutató a karcsai évekre. Több, mint ezer mondát vett fel és jegyzett le. Egyedülálló, ahogy egyetlen falu mondavilágát összegyűjtötte és közülük 393-at rendszerezve, rendkívül alapos tanulmánnyal ellátva közreadott (Karcsai mondák, 1963). Ebben az időszakban csatlakozott a múzeumhoz Nagy Géza is, aki így emlékezett Balassa Ivánra: „Tőle tanultam meg a kérdezés technikáját, az emberekkel való kapcsolatteremtést. Csodálatos kapcsolatteremtő képességekkel rendelkezett. Elég volt számára egy szűk negyed óra, hogy az emberek kitárulkozzanak előtte. Balassa Iván nem tartozott soha azok közé a tudósok közé, akik bezárkóztak a maguk tudománya elefántcsonttornyába, és ott készítették műveiket. Ő azt tartotta, hogy vissza is kell juttatni a falunak abból a hagyományanyagból, melyet éppen tőle gyűjtöttek. Ilyen szándékkal jelentette meg a Lápok, Falvak, Emberek Bodrogközben című könyvét is. Fáradhatatlan volt mindig abban, hogy a határainkon kívül élő magyarokat hagyományaik megőrzésére ösztökélje, a hagyományok gyűjtőit pedig támogassa, tanácsaival segítse. Nem csak a magyar néphagyományok összegyűjtését tartotta fontosnak, hanem a határainkon belül élő nemzetiségek ilyen irányú munkáját is segítette, támogatta. A magyar parasztság életével, munkájával, hagyományaival foglalkozott, ezeket összegyűjtötte, s könyveiben közreadta.”

 Mint már Nagy Géza szavaiból is kitűnik, a Bodrogköz varázslatos világát a Lápok, falvak, emberek (1975) című kötetben örökítette meg Balassa Iván. Ahogy a könyv címe is jól sejteti, elénk tárul a lápok világa, a pásztorok élete, a falvak mindennapjai. Megelevenednek a XIX. század eseményei: a vizek lecsapolása, a földek elvesztése, amely magával hozza a végső megoldást, a kivándorlást Amerikába.

Ehhez a műhöz tartozik egy kedves visszaemlékezés Balassa Ivántól. Egy interjú alkalmával a „Mi volt a leglátványosabb sikere a muzeológusi és szerkesztői pályán?” kérdésre a következő választ adta: „A Bodrogközről szóló Lápok, falvak, emberek című könyvem bemutatóján a Zemplén megyei Pácinban a kastély egyik zsúfoltságig megtelt termében a férfiak hozzászóltak, de az asszonyokat sehogy sem tudtam rábírni a megnyilatkozásra. Kifele menet egy idősebb néni megállított, és azt mondta: Tessék még egy ilyen könyvet írni, tanár úr!”

Balassa Iván a Bodrogközben még beszélhetett olyanokkal, akik 1898-ban részt vettek a földosztó mozgalomban. 1956-ban pedig belekezdett a bodrogközi agrárproletár mozgalom anyagának összegyűjtésébe is.

A Bodrogközi Művelődési Egyesület (BME) 1995. március 31-én alakult meg a Rákóczi Múzeumban, melynek szellemi atyja, s tiszteletbeli elnöke Balassa Iván lett. Határon átnyúló egyesületként megszólítja a magyarországi és a szlovákiai Bodrogköz kutatóit, közművelőit. A BME 2004. évi közgyűlése Balassa Iván-emlékérmet alapított a Bodrogköz-kutatás és a terület megismerése terén nyújtott kiemelkedő eredményt elérők elismerésére.