A legnyugatibb Lorátffy-Rákóczi uradalom vára, Lednic

Festői környezetben, az 590 méter magas meredek szikla oldalára épült egykor Lednic vára. A távoli Trencsén megyében, a Fehér-Kárpátok egyik völgyében, a Lednic-patak partján fekvő hasonló nevű településről (ma Szlovákia: Lednica) indulunk az egykori erősség mai romjainak meghódítására.
A XIII. században épült Lednic vára. Gyakran váltogatták egymást a tulajdonosai. 1601-ben Dobó Ferenc vásárolta meg. 1602 szeptemberében éppen Lednicről sárospataki birtokára tartott, amidőn útközben meghalt. Birtokai örököseit végrendeletében jelölte meg. Lednic és Sárospatak várát és az uradalmat is Lorántffy Mihály szerezte meg. 1616-ban Lorántffy Zsuzsanna házassága révén került a birtok I. Rákóczi György kezébe, maradt a család tulajdonában a szabadságharc végéig.
A Rákócziak idejében már félreeső helye miatt nem volt katonai jelentősége. Pusztulásának idejéről több időpontot is olvashatunk. Az egyik vélekedés szerint a trencséni csatát követően a várat harc nélkül megszerző császári csapatok robbantják fel. Más írások szerint 1710-ben Heister generális égettette fel és romboltatta le. Azóta rom, bár bejáratát ma is kaputorony vigyázza.
A vár magja egy lakótorony, emellé palotaszárny és egy kis udvar épült – ez a mai felsővár. A vár egyik részéből a másikba sziklába vágott alagút vezet. Az egykori lakótoronynak csak romjai maradtak. A felsővárból meredek, hosszú vaslétrán lehet feljutni a vár legmagasabb pontjára, ahol egykor kis figyelő őrtorony állt. A csodálatos kilátás idevonzza ma is a látogatókat. Körbe tekintve a Fehér-Kárpátokra és messzebb, egészen a Vág völgyéig láthatunk.

Dr. Tamás Edit