20 éves a Bodrogközi Művelődési Egyesület

1995-ben, a MNM Rákóczi Múzeumában alakult meg a Bodrogközi Művelődési Egyesület,  működési területe az Alsó- és a Felső-Bodrogköz. Sárospatak és Királyhelmec kiemelt szerepet játszott az elmúlt 20 esztendőben a működés, a tudományszervezés és a kulturális kapcsolatok építése terén. Számtalan kutatás, konferencia, előadás lehetőségét teremtette meg az Egyesület tagtársainak, s adta ki írásaikat. A MNM Rákóczi Múzeuma és a Bodrogközi Művelődési Egyesület közösen indította útjára a „Zemplén népessége, települései” konferencia sorozatot 1998-ban. Az Egyesület tagsága jelentős szerepet vállalt a 2008-ban megjelent „Bodrogköz” tájmonográfia szakmai megvalósításában, az ezt előkészítő konferenciák szervezésében.
Az Egyesület alapító elnöke Balassa Iván néprajztudós, MNM Rákóczi Múzeuma egykori igazgatója volt. 1995-96-ban 68-an léptek soraiba. Az alapítók között említhetjük Bakó Ferencet, Bodnár Lajost (Nagykapos), Bogoly Jánost (Királyhelmec), Czinke Ferencet, Dobos Lászlót (Pozsony), Hőgye Istvánt, Ködöböcz Józsefet, Nagy Gézát, Szabadfalvi Józsefet, Tuba Zoltánt. Mindannyian vidékünk kutatói, tudományáguk kiváló művelői voltak. Róluk és területünk közelmúltban elhunyt tagjairól is megemlékeztek 2015. szeptember 23-án Sárazsadányban, a MNM Rákóczi Múzeuma Néprajzi Kiállítóhelyén, az Egyesület tisztújító közgyűlésén.
A Bodrogközi Művelődési Egyesület - ma 56 fős tagsága - kiemelt feladatának tekinti a terület kutatását, a határon átívelő szakmai, kulturális kapcsolatok építését, fenntartását. Ezen dolgoznak magyarországi és szlovákiai tagjai, tudományáguk kiváló szakemberei, a Bodrogközből, a múzeumokból, a felsőoktatás, a műemlékvédelem területéről.


Bodrogköz határon átnyúló földrajzi fekvése által szervezetében is visszatükrözi kettősségét. Magyarországi és szlovákiai elnök, Dr. Bodó Sándor és Kristina Markusova (Kassa) áll az Egyesület élén. Ügyvezető elnöke Jósvainé dr. Dankó Katalin, alelnökei Dr. Frisnyák Sándor és Alexander Balega (Kassa), titkárai Dr. Tamás Edit és Pásztor István (Királyhelmec). A szakmai munkát a tudományágak szerint szerveződő szakosztályok irányítják, élükön a szakosztályelnökkel: Dr. Kókai Sándor a természettudományi, Dr. Valter Ilona a régészeti és örökségvédelmi, Fehér József a helytörténeti és nyelvi-nyelvjárási, Leskó Andrea néprajzi, Kuzsmiczki Eszter közművelődési területen. Utóbbi szakosztály a Rákóczi Múzeum Baráti Köre feladatkörét látja el.
Az Egyesület most lezajlott közgyűlésén sokoldalú munka folyt. Alapszabályt módosítottunk. Tagtársunk, Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő az előttünk álló pályázati lehetőségről tájékoztatta a résztvevőket. Áttekintettük a közelmúltban végzett munkát és felvázoltuk az következő évek feladatait. 2015-ben a MNM Rákóczi Múzeumával közösen szervezve kerül sorra a Zemplén népessége, települései konferencia idei tanácskozása, a gazdaságtörténet témakörében.  2015-16 kutatásai sorából kiemelkedik a Bodrogszerdahely monográfia elkészítése.
Készülünk 2017-re, alapító elnökünk, Balassa Iván születésének 100. évfordulójára. Konferenciát szervezünk, kötet megjelentetését tervezzük. S évente átadjuk a 2006-ban alapított Balassa Iván Emlékérmet, mely őrzi a kiváló néprajztudós, Bodrogköz kutató nevét, elismeri a ma szakembereinek munkáját, s kifejezi közösségünk megbecsülését.

Tamás Edit

Állandó kiállításaink

Rákócziak dicső kora

A Rákóczi-családot, II. Rákóczi Ferencet és az általa vezetett szabadságharcot, Sárospatak XVII-XVIII. századi történelmét mutatja be kiállításunk

Bővebben

I. Rákóczi György ágyúöntő műhelye

Az 1631 és 1648 között működött ágyúöntő-műhely ma hadtörténeti, ipar- és technikatörténeti interaktív kiállítóhely.

Bővebben

Hegyaljai szőlészet és borászat története

Tokaj-Hegyalja legjelentősebb szőlészeti és borászati kiállításán a szőlőművelés és borászat eszközeit, munkafolyamatait láthatják az érdeklődők.

Bővebben

Néprajzi Kiállítóhely Sárazsadány

A falusi életmódot ismerhetitek meg a Zemplént felölelő legnagyobb néprajzi gyűjteményen keresztül. Gyertek el a Mesék Házába és játszatok!

Bővebben

Olaszbástya kazamata

A nagyméretű lőrésekkel tagolt ágyúteremben különböző méretű szakállas puskák másolatai, kőből faragott ágyúgolyók láthatók.

Bővebben

Főúri élet a XVI-XVII. században – Vörös-torony

A Vörös-torony ötszintes lakótorony, kiállítása válogat a késő reneszánsz bútorművesség legszebb darabjai közül.

Bővebben

Elérhetőség

Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma

Sárospatak 3950 Szent Erzsébet út .19
Phone: +36 47 311-083 47 311-345

Email: info@rakoczimuzeum.hu

Néprajzi Kiállítóhely Sárazsadány

Sárazsadány 3942 Fő út 36-38.
Phone: +36 47 311-083

Email: info@rakoczimuzeum.hu

Alapítvány

Pataki Vár Alapítvány

Támogassa alapítványunkat adója 1%-ával!

Alapítás éve: 1991

Adószám 1% adományozáshoz:18400027-1-05