A szabadságharc kezdetén II. Rákóczi Ferenc Vereckénél lépett magyar földre

A brezáni kiáltvány és a zászlóbontás után a tiszahátiak megkezdték a harcot. Károlyi Sándor szatmári főispán ugyan elrendelte a vármegye mezővárosaiban és falvaiban a kurucok üldözését és elfogását, a mozgalmat azonban már nem lehetett elfojtani. A dolhai csata 1703. június 7-én a kuruc sereg vereségével végződött, a Rákóczi zászlaja alá gyülekezett felkelők visszahúzódtak a hegyek közé. Várták Rákóczi hazatértét Lengyelországból. 
II. Rákóczi Ferenc június 9-én indult el Galíciából Magyarország felé, eközben Bercsényi zsoldosok fogadása ügyében Varsóba ment. A magyar-lengyel határon Klimiec falunál találkozott II. Rákóczi Ferenc Esze Tamással és néhányszáz főnyi paraszthadával.

„Nem szándékozom itt előadni a magyar nemzet történetét, sem részletezni, mi történt vele, mióta törvényekkel biztosított szabadságaitól megfosztották, és egy idegen nemzet uralma alá vetették.” Ezzel a mondattal kezdődik 1703 derekán II. Rákóczi Ferenc franciául írt, a szabadságharc történetét feldolgozó összegzése, a Memoires.  „Már megtettem az út felét, amikor Drohobyczon, egynapi járásra a magyar határtól futárok érkeztek és előadták, hogy ezt a vezérek és őrök nélküli, borba és álomba merült fegyveres népséget Károlyi Máramaros megyében, Dolhánál szétverte, zászlóikat is elvesztették, s a szanaszét menekülők a szomszédos hegyekbe vonultak vissza, és ott parancsaimat várják.
Így, ilyen szerencsétlenül kezdődött a magyarországi háború, amelybe – önként bevallom – okosság minden szabálya ellenére fogtam. Csak egy fiatalember hevessége és a haza szeretete lelkesített. Még visszavonulhattam volna, és volt is rá okom. De bátorított és erősített az a szándék, hogy megérdemeljem a nép bizalmát és szeretetét,… Elhatároztam tehát, hogy folytatom utamat, s a szétszórt népet újra összegyűjtve,… nem hagyom kialudni a nép szívében lángra kapott tüzet...”
Rákóczi 1703. június 16-án, a Vereckei-hágónál lépte át a határt. „Másnap folytattam utamat és egy Skole nevű faluhoz értem Lengyelországban… Skole lakói azonban utamat állták. De a szóváltás közben egy zsidó felismert, s a vita örömmé meg udvariassággá változott. Érkezésem hírére előjött egy Petronius Kaminski nevű derék öregember – az orosz szerzetesek szomszédos kolostorának főnöke, aki engem valaha még mint gyermeket a karján hordozott -, örömkönnyeket ontott láttomra, nem tudott betelni látásommal, és elkísért egészen a határig. …Minthogy másnap reggel nem érkezhettünk el a kijelölt helyre, megszálltunk egy Klimiec nevű faluban, a Magyarországot és Lengyelországot elválasztó Beszkid-hegyek lábánál. Ez ha jól emlékszem, 1703. Június 16-án volt.
Nagyobb biztonság céljából elrendeltem, hogy vezessék hozzám a hegy tulsó oldalán tartózkodó csapatokat. Déltájban érkeztek, botokkal és kaszákkal felfegyverkezve. Ötszáz ember helyett alig kétszáz gyalogos, rossz parasztpuskákkal fölszerelve, és ötven lovas. Vezérük Esze Tamás volt, egy paraszt, tarpai jobbágyom, és Kis Albert…
Miután az így összegyűlt kis parasztsereg első örömkitörését mérsékeltem, megszüntettem a lövöldözéseket és szóltam hozzájuk... Ekkor buzgó örömmel hűséget esküdtek nekem… Csapataim létszáma néhány nap alatt háromezer emberre emelkedett… Miután hadaink száma és bátorsága így megnövekedett, átléptem Magyarország határát…” – Részlet az Emlékiratokból.
A következő hónapban csatlakozott a sereghez Ocskay László és Borbély Balázs lovassága, majd Bercsényi Miklós is megérkezett a lengyel katonákkal. A főként parasztokból álló felkelő sereg eleinte elrettentette a megyék nemességét, akik elsősorban a leverésén fáradoztak. A fordulatot a július 14-i tiszabecsi kuruc győzelem hozta.
Rákóczinak azzal, hogy a függetlenségért folytatott harc élére állt, sikerült összefognia a népi kurucság mozgalmát a nemesi rendi ellenállással. A naményi pátensben a nemes, fegyverviselő rendeket, vármegyéket hívta táborába. Az 1703 augusztusában a vetési táborában kiadott pátensben a hadbavonult, zászlaja alá gyülekezett, fegyvert fogó parasztokat és közvetlen családtagjaikat mentesítette a közteher és a földesúri terhek alól a katonáskodás idejére. Kompromisszumos rendeletei hatására a nemesség is egyre nagyobb számban csatlakozott.
 Dr. Tamás Edit

Magyar lovas. G. P. Rugendas mezzotintója, XVIII. sz. Magyar Nemzeti Múzeum
Fotó: Váradi László