A XVIII. század első éveiben a súlyos elnyomás ellen kuruc mozgalmak bontakoztak ki az országban. Ezek közül kiemelkedett a tiszaháti felkelés. Tehetséges vezetőjük, Esze Tamás 1703 tavaszán kapcsolatot keresett a Brezán várában tartózkodó II. Rákóczi Ferenccel és Bercsényi Miklóssal. Rákóczi (1676-1735) 27 esztendős volt ekkor. Bercsényi Miklós (1665-1725) több mint egy évtizeddel idősebb barátjánál.
Rákóczi elfogadta hadi népének a felkelőket. 1703. május 6-án közzétette a „Brezáni kiáltványt”-t amelyben fegyverbe szólította az ország nemes és nem nemes lakosságát a császári uralom ellen. "Mert egyedül az én személyem volt az, amely az én házam, az én őseim tekintélyénél fogva az egyformán gondolkozók szándékait egyesíteni birta és a külföld keresztyén uralkodóinak baráti támogatását kieszközölhette. ...” Kinevezte Esze Tamást gyalogoshadai ezereskapitányává és megbízta a felkelés előkészítésével. Az átadott zászlókra „Cum deo pro Patria et Libertate” - „Istennel a hazáért és a szabadságért”, valamint „Iustam causam Deus non derelinquet”- „Az Isten az igaz ügyet el nem hagyja” írták. Rákóczi zászlai jelmondatával is kifejezte azt, hogy országa jövője a keresztény világgal, Európával közös. Önálló államiságot, érdekegyeztetést követelt.
Erről írt kezdősora alapján „Recrudescunt”-nak nevezett másik kiáltványában is. „Megújulnak a dicsőséges magyar nemzet sebei” - a keresztény világ minden fejedelmének és respublikáinak szóló kiáltvány a külföldiek jóindulatát kéri a mozgalma és a magyar nép számára.
1703 május 21-én Váriban és Tarpán, 22-én Beregszászban kibontották zászlóit, felolvasták a „Brezáni kiáltványt”, kirobbant a tiszaháti felkelés.