Hegyköz

A Bodrogköz és a Hegyköz között az 1950-es évek második felében szoros „munkakapcsolat” élt. A hegyköziek részes aratásra jártak a Bodrogközbe, valamint épületfát is szállítottak, melyet gabonaneműre cseréltek, míg az asszonyok kendermunkát végeztek.

Balassa Ivánt az abaúji Hegyközben elsősorban a földművelés kérdése foglalkoztatta. Kutatóútjain a földművelési, mezőgazdasági eszközöket és az ahhoz kapcsolódó módszereket gyűjtötte és fotózta. A témából egy kötetet jelentetett meg a Földművelés a Hegyközben (1964) címmel, melynek átdolgozott, második kiadása A hegyköz földművelése módosított címmel 2000-ben jelent meg. Ez az alapos feldolgozás az egyetemi doktori cím és az akadémiai doktori fokozat közötti fontos állomás volt a néprajzkutató számára.

Balassa Iván a földművelés mellett foglalkozott a szlovák betelepüléssel, mely részben az üveghutákhoz kapcsolható (Vágáshuta, Kishuta, Nagyhuta, Hollóháza). Sárospatakon szoros munkakapcsolatot alakított ki Újszászy Kálmánnal, Román Jánossal és a teológián frissen végzett Takács Bélával. Utóbbival nagyon sok gyűjtőúton járt a Zempléni-hegységben, így el is indította a néprajz és művelődéstörténet útján. Kutatásaikat közösen kezdték el a keménycserépedények és a hutai üvegek témakörében. Az üvegtéma feldolgozását átadta Takács Bélának, aki addigra a Sárospataki Tudományos Gyűjtemények Múzeuma igazgatója lett. Ezzel a gyűjtéssel alapozták meg a Rákóczi Múzeum egyedülállóan gazdag üveggyűjteményét.

Zárásként pedig megosztok egy érdekes történet a Hegyközből Balassa Ivánról, aki életében közel hetven kiállítást rendezett. Egy telkibányai azonban nem szerepel a felsoroltak közt, félig-meddig mégis ide sorolható lenne. Eredetileg Balassa Ivánt a megnyitó beszéd megtartására kérték fel, amikor azonban az esemény előtt két órával a helyszínre érkezett, a volt Keménycserép Gyár épületében még zajlott a kiállításépítés. A sikeres befejezés érdekében, igazi szakember lévén besegített a rendezésben, így időben sikerült a közönségnek bemutatni a tárlatot.