Főhajtás Balassi Bálint sírjánál

Balassi Bálint 1554-ben, Zólyom várában született. Igazi reneszánsz személyiség, katona és költő. Életét átszőtték a szerelmek s a végvári harcok. A magyar irodalomban tőle olvashatjuk először az „édes hazám” szókapcsolatot a „Búcsút mond hazájának, barátainak és mindenkinek akit szeretett” című költeményében.
Gyakran megfordult Sárospatakon. A vár tulajdonosai, Dobó Ferenc és Dobó Krisztina unokatestvérei voltak. 1584 karácsonyán unokahúgával, Dobó Krisztinával itt kötött házasságot és ugyanaznap néhány órára önkényesen elfoglalta a felesége, anyósa és sógora közös zálogbirtokában lévő Sárospatak várát.  Egyetlen fia, Balassi János ebből a házasságból született.
Balassi Bálint volt a szerzője az „Euryalus és Lucretia” című széphistóriának, amely 1577-ben, a sárospataki várúr rózsalugasai alatt, a Gombos-kertben készült. 
„Mikoron írnának másfélezer után
hetvenhét esztendőben,
Aeneas Sylvius írásából szerzék
ez éneket versekben,
Bodrog vize mellett, Patak városában,
az úr gombos kertében.”

A tizenöt éves háború kezdetén Balassi részt vett családja várainak visszafoglalásában. Esztergom 1594-es ostroma során sérült meg, néhány nap múltán vérmérgezés következtében hunyt el a szentkirályi katonai táborban. Halála előtti szavai: „Te katonád voltam, Uram, és a Te seregedben jártam.”
A hibbei római katolikus templomba, a Balassa család sírboltjába temették el. A templom egykor a család liptóújvári uradalmának kegyúri temploma volt. 1898-ban Liptó Vármegye Közössége táblát  állított emlékére a templomban:
„Gyarmathi Balassi Bálint
vitéz főúr és nagy költő
esztegom vár ostrománál 1594. május 19-én sebesült.
Ugyanott 1594 május 29-én meghalt.
S e templomban temettetett el.
Szerette hazáját, szerzett éneket, dalt.
Harcmezőn esett el, a hazáért élt, s halt.”

Hibbe liptó megyei rendezett falu, egykori szász bányásztelep a Hybce patak két partján. A fallal kerített templom előtt a 2004-ben, a magyar és szlovák kulturális minisztérium által állított emlékoszlop is jelzi, hogy napjainkban sem feledett Balassi hibbei nyughelye. A MNM Rákóczi Múzeuma munkatársai is fejet hajtottunk...   

Dr. Tamás Edit

Állandó kiállításaink

Rákócziak dicső kora

A Rákóczi-családot, II. Rákóczi Ferencet és az általa vezetett szabadságharcot, Sárospatak XVII-XVIII. századi történelmét mutatja be kiállításunk

Bővebben

I. Rákóczi György ágyúöntő műhelye

Az 1631 és 1648 között működött ágyúöntő-műhely ma hadtörténeti, ipar- és technikatörténeti interaktív kiállítóhely.

Bővebben

Hegyaljai szőlészet és borászat története

Tokaj-Hegyalja legjelentősebb szőlészeti és borászati kiállításán a szőlőművelés és borászat eszközeit, munkafolyamatait láthatják az érdeklődők.

Bővebben

Néprajzi Kiállítóhely Sárazsadány

A falusi életmódot ismerhetitek meg a Zemplént felölelő legnagyobb néprajzi gyűjteményen keresztül. Gyertek el a Mesék Házába és játszatok!

Bővebben

Olaszbástya kazamata

A nagyméretű lőrésekkel tagolt ágyúteremben különböző méretű szakállas puskák másolatai, kőből faragott ágyúgolyók láthatók.

Bővebben

Főúri élet a XVI-XVII. században – Vörös-torony

A Vörös-torony ötszintes lakótorony, kiállítása válogat a késő reneszánsz bútorművesség legszebb darabjai közül.

Bővebben

Elérhetőség

Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma

Sárospatak 3950 Szent Erzsébet út .19
Phone: +36 47 311-083 47 311-345

Email: info@rakoczimuzeum.hu

Néprajzi Kiállítóhely Sárazsadány

Sárazsadány 3942 Fő út 36-38.
Phone: +36 47 311-083

Email: info@rakoczimuzeum.hu

Alapítvány

Pataki Vár Alapítvány

Támogassa alapítványunkat adója 1%-ával!

Alapítás éve: 1991

Adószám 1% adományozáshoz:18400027-1-05