Megkezdődött a Zempléni Fesztivál

2017. augusztus 11-én este útjára indult a huszonhatodik Zempléni Fesztivál. Rendezője az Interkultúr Hungária Közhasznú Nonprofit Kft. Művészeti vezető Hollerung Gábor, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója, a fesztiváligazgató Turjányi Miklós.
A nyitóhangverseny ez évben is a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumában, a belső várudvaron volt. A Rákóczi-vár csodálatos akusztikájú udvara a Fesztivál emblematikus helyszíne 1992 óta. A Perényi-szárny impozáns, XVI. századi későreneszánsz hármas árkádja elé épült a színpad. Ez évben is zsúfolásig megtelt a nézőtér.


Turjányi Miklós fesztiváligazgató, Demeter Ervin B.-A.-Z. megye kormánymegbízottja és Hörcsik Richárd parlementi képviselő köszöntötte a megjelenteket. Mindannyian kiemelték a Fesztivál jelentőségét a térség kulturális életében, turizmusának fejlődésében. Hangsúlyozták a települések összefogását, méltatták a színvonalas és változatos programok széles választékát.
A Fesztivál a Budafoki Dohnányi Zenekar koncertjével vette kezdetét  –  vezényelt Hollerung Gábor. Az első részben „R. Schumann:Nyitány, scherzo és finale”hangzott el.  Ezután „J.Haydn:   C-dúr csellóverseny Nr 1.” műve következett. Szólistaként a Junior Prima-díjas Szabó Ildikó lépett fel. Szünet után Beethoven VII., A-dúr hallhatta a közönség.
Köszönet a nagyszerű előadásért !

Dr. Tamás Edit

Állandó kiállításaink

Rákócziak dicső kora

A Rákóczi-családot, II. Rákóczi Ferencet és az általa vezetett szabadságharcot, Sárospatak XVII-XVIII. századi történelmét mutatja be kiállításunk

Bővebben

I. Rákóczi György ágyúöntő műhelye

Az 1631 és 1648 között működött ágyúöntő-műhely ma hadtörténeti, ipar- és technikatörténeti interaktív kiállítóhely.

Bővebben

Hegyaljai szőlészet és borászat története

Tokaj-Hegyalja legjelentősebb szőlészeti és borászati kiállításán a szőlőművelés és borászat eszközeit, munkafolyamatait láthatják az érdeklődők.

Bővebben

Néprajzi Kiállítóhely Sárazsadány

A falusi életmódot ismerhetitek meg a Zemplént felölelő legnagyobb néprajzi gyűjteményen keresztül. Gyertek el a Mesék Házába és játszatok!

Bővebben

Olaszbástya kazamata

A nagyméretű lőrésekkel tagolt ágyúteremben különböző méretű szakállas puskák másolatai, kőből faragott ágyúgolyók láthatók.

Bővebben

Főúri élet a XVI-XVII. században – Vörös-torony

A Vörös-torony ötszintes lakótorony, kiállítása válogat a késő reneszánsz bútorművesség legszebb darabjai közül.

Bővebben

Elérhetőség

Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma

Sárospatak 3950 Szent Erzsébet út .19
Phone: +36 47 311-083 47 311-345

Email: info@rakoczimuzeum.hu

Néprajzi Kiállítóhely Sárazsadány

Sárazsadány 3942 Fő út 36-38.
Phone: +36 47 311-083

Email: info@rakoczimuzeum.hu

Alapítvány

Pataki Vár Alapítvány

Támogassa alapítványunkat adója 1%-ával!

Alapítás éve: 1991

Adószám 1% adományozáshoz:18400027-1-05