ICOMOS-tábla avatás I. Rákóczi György ágyúöntő műhelyében

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága 2006-ban határozta el, hogy évente megjutalmazza az általa legkiválóbbnak ítélt, három évnél nem régebben befejezett műemléki helyreállításokat. Ezen díj átadását minden évben a Nemzetközi Műemléki Világnap alkalmából (április 18.) az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága elnöke hirdeti ki.
Az Új Széchenyi Terv ÉMOP-2.1.1/B-12-2012-016 számú Turisztikai attrakciófejlesztés pályázata keretében a Sárospatakon megvalósult I. Rákóczi György ágyúöntő műhelye is a javaslatok közé került a 2014-ben elkészült épületek tekintetében.  Nagy örömünkre 2015-ben “a sárospataki ágyúöntő műhely maradványait megőrző, a környezetbe illeszkedő és az egykori működést szellemesen bemutató épület” indoklással az ICOMOS-díj városunkba került.  

A MNM Rákóczi Múzeumában 2015. szeptember 11-én került sor az ICOMOS-díjat  tanúsító tábla ünnepélyes felavatására.  
Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum mb. főigazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Nagy Gergely, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága tiszteletbeli elnöke foglalta össze gondolatait. Ez után díjazó, s díjazott képviseletében közösen leplezték le az ICOMOS-táblát.
Tamás Edit, a MNM Rákóczi Múzeuma igazgatója név szerint mondott köszönetet az épületegyüttes és a kiállítás megvalósításában végzett munkáért.  Külön köszönetet mondott Sándor Józsefnek, a MNM Rákóczi Múzeuma adományozójának, aki az elmúlt években mind a régészeti ásatás, mind a kiállítás megvalósítását támogatásával segítette.
A hozzászólók mindegyike hangsúlyozta az itt bemutatott téma egyediségét, a kiállítás különleges megvalósításának módját, a megőrzött maradványok és az új épület egységét, a jövőbeli lehetőségeket.
Az ágyúöntő műhely egy lehetőség a MNM Rákóczi Múzeuma turisztikai kínálatának bővítésére. Olyan hadtörténeti, ipar- és technikatörténeti témát dolgoz fel rendkívül szemléletesen, ötletesen, mely érthető és értelmezhető kicsiknek és nagyoknak, amatőröknek és szakmabélieknek, hazai turistáknak és külföldieknek egyaránt.


Kutató: Ringer István régész
Építész tervező: Mányi István, Kardos Gábor és a Mányi Stúdió munkatársai
Belsőépítészet: Gergely László és a Stúdió munkatársai
Műemléki felügyelő: Valóczki Istvánné

Felelős vezetők: Csorba László főigazgató, Tamás Edit múzeumigazgató
Projekt koordinátor: Német Lászlóné a MNM címzetes igazgatója
Projekt menedzser: Inventio Consulting Kft. Szijjártó Orsolya vezetésével
Gazdasági feladatok: Zsurki Attila, a Magyar Nemzeti Múzeum gazdasági igazgatója,
Szemkóné Rák Emese, MNM Rákóczi Múzeuma.
Építészeti kivitelező: ÉPSZER Zrt. Sárospatak - Leskó István vezetésével
Restaurátor: Reston Kft. - Osgyányi Vilmos kőszobrász-restaurátor vezetésével

Tamás Edit

 

 

Állandó kiállításaink

Rákócziak dicső kora

A Rákóczi-családot, II. Rákóczi Ferencet és az általa vezetett szabadságharcot, Sárospatak XVII-XVIII. századi történelmét mutatja be kiállításunk

Bővebben

I. Rákóczi György ágyúöntő műhelye

Az 1631 és 1648 között működött ágyúöntő-műhely ma hadtörténeti, ipar- és technikatörténeti interaktív kiállítóhely.

Bővebben

Hegyaljai szőlészet és borászat története

Tokaj-Hegyalja legjelentősebb szőlészeti és borászati kiállításán a szőlőművelés és borászat eszközeit, munkafolyamatait láthatják az érdeklődők.

Bővebben

Néprajzi Kiállítóhely Sárazsadány

A falusi életmódot ismerhetitek meg a Zemplént felölelő legnagyobb néprajzi gyűjteményen keresztül. Gyertek el a Mesék Házába és játszatok!

Bővebben

Olaszbástya kazamata

A nagyméretű lőrésekkel tagolt ágyúteremben különböző méretű szakállas puskák másolatai, kőből faragott ágyúgolyók láthatók.

Bővebben

Főúri élet a XVI-XVII. században – Vörös-torony

A Vörös-torony ötszintes lakótorony, kiállítása válogat a késő reneszánsz bútorművesség legszebb darabjai közül.

Bővebben

Elérhetőség

Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma

Sárospatak 3950 Szent Erzsébet út .19
Phone: +36 47 311-083 47 311-345

Email: info@rakoczimuzeum.hu

Néprajzi Kiállítóhely Sárazsadány

Sárazsadány 3942 Fő út 36-38.
Phone: +36 47 311-083

Email: info@rakoczimuzeum.hu

Alapítvány

Pataki Vár Alapítvány

Támogassa alapítványunkat adója 1%-ával!

Alapítás éve: 1991

Adószám 1% adományozáshoz:18400027-1-05