A vizek háza

Évszázadok óta a Bodrog partján él falu népe s kenyere a halászat, egy ezredév óta. A Bodrog partján, tőle néhány száz lépésnyire települt Ósára községet a kiöntések állandó veszedelme miatt többször át akarták telepíteni, de annyira ragaszkodott ősi foglalkozásához, a halászathoz, hogy ez csak 1939-ben sikerült. Három halászattal foglalkozó család maradt ott, a Smajda, a Halász, Kotsis család. Az idősek elhalta után 1952-ben Smajdáék hagyták el utolsóként az ó falut.
Ósárában hallal táplálkozott, hallal kereskedett mindenki. Halász volt a férfi, az asszony és a gyerek is. Tavasszal, amikor a Bodrog elhagyta medrét, az esőzések és az olvadás megdagasztotta és elárasztotta a partmentén húzódó végtelen legelőt, erdőt, mezőt, apró holtmedrű tavacskákat, a szabályozás következtében elvágott holt ágakat.
Ébner Sándornak sikerült még a maga eredetiségében megfigyelnie a jeges halászatot Sárában 1926-ban.  Leírása szerint akkor kevés kivétellel, tisztán halászatból éltek a faluban. Öt főmester volt közöttük, akik a halászat főbérletében osztoznak: ifj. Smajda András, Smajda József, Smajda György, Szabó András és Halász István. A többi hivatásos halász: Halász Mihály, Kormány András, Kecskeméti Károly, Czapár János, Smajda Mihály.
Sára jeges halászata a legjellegzetesebb a vasas szákkal és a varsával való halászat volt.
A halászat jelentősége a XIX. század óta fokozatosan csökken. A folyószabályozások által lecsökkent a vizes élőhelyek száma és kiterjedése.

 

A Bodrog halbőségét meghatározta a hozzá kapcsolódó holtágak, kiöntések gazdagsága, hiszen ezen területek voltak a halak szaporodásának bölcsői, itt ívott a hal és rakta le petéit. A fokozatosan csökkenő halállományt vetette vissza a Bodrog szabályozása, a tiszalöki vízi erőmű felépítése, a Bodrog vízminőségének romlása és a folyamatos orvhalászat is.

A Bodrog halállománya is jelentős változáson ment át az idők folyamán. A régi halak közül a kecsege és a márna mára teljesen eltűnt, a menyhal is nagyon megritkult. Ragadozó halak a Bodrogban a sügér, a csuka, a harcsa, a balin. Újabban terjedt csak el a törpeharcsa és a tükörponty. A törpeharcsa hazánkba először 1902-ben jutott el, a Balatonba 1904-ben már szervezett telepítése történt, ide „Wasinger hozta be a Dunántúlról”. A durbincs, az orsóhal és a sügér a kevésbé értékes halak közé számított. A ponty vagy potyka volt a legkedveltebb halfajta.

Elérhetőség

Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma

Sárospatak 3950 Szent Erzsébet út .19
Phone: +36 47 311-083 47 311-345

Email: info@rakoczimuzeum.hu

Néprajzi Kiállítóhely Sárazsadány

Sárazsadány 3942 Fő út 36-38.
Phone: +36 47 311-083

Email: info@rakoczimuzeum.hu

Alapítvány

Pataki Vár Alapítvány

Támogassa alapítványunkat adója 1%-ával!

Alapítás éve: 1991

Adószám 1% adományozáshoz:18400027-1-05