A tűz háza

Sárospatak és környéke legrégibb és legnevezetesebb ipara a fazekasság. A mesterség kora középkori keletkezesét és további fennmaradását az agyag- és festéklelőhelyek bősége és közelsége biztosította.
A pataki fazekasok 1572-töl 1878-ig céhbe tömörülve dolgoztak. Kezdetben Kis-Patakon, a XVIII. századtól pedig a habánok által telepített Fazekas-soron rendezték be műhelyeiket. A XVII. és XVIII. században, konyhaedényeket, a nemesség számára pedig díszedényeket is készítettek. A korszak edényeinek jellegzetes színe a fehér, de már ekkor megjelentek a sajátosan pataki színek: a vörös, a fekete és a zöld.
A sárospataki fazekasság az 1840-es évektől a század végéig, a parasztkerámia korszak első felében éli fénykorát. Készítményeik formáját és díszítését a vásárlók, a Bodrogköz. Hegyköz és Hegyalja parasztságának igénye és ízlése határozta meg. A háztartási edények és egyéb használati tárgyak mellett, gyermekjátékokat és díszedényeket is készítettek. Az egyszerűbb díszítésű vászon, mázas és festett edények helyett a virágozott kerámiát kedvelték ekkor. A növényi mintákat koszorú formában alkalmaznák, de azok geometrikus díszítőelemek között is megjelennek. Az uralkodó színek (fehér, fekete, vörös, zöld. mellett előfordul a „fakó” (a fehér és vörös keveréke) és a szürke is. A. parasztedényeket piacozás, faluzás, vásározás és közvetítő kereskedelem révén értékesítették. Készítményeiket elsősorban a háztartásban használták, de azoknak a lakószobában, és a pitvar­ban díszítő szerepük is volt.
XIX. század utolsó évtizedeiben a gyári kerámiával való verseny és a polgári ízlés hatására a fazekasok a díszesebb, ornamentikájukban naturalista készítményekre törekedtek. Nem bírták a versenyt a gyári termékekkel, és míg 1850-ben 33 fazekas dolgozott Sárospatakon, addig 1880-ban 12, 1949-ben pedig már csak egy műhely működött. A nagy múltú sárospataki fazekasság hagyományait jelenleg két mester, köztük egy a népművészet mestere igyekszik tovább folytatni.

Az MNM Rákóczi Múzeum jelentős gyűjteménye a több száz darabból álló keménycserép anyag, melyet a Zempléni-hegység két üzemében Telkibányán és Hollóházán készítettek.
Az első manufaktúrát Bretzenheim Ferdinánd az osztrák kormánynak a magyar ipart elnyomó intézkedései miatt titokban alapította meg 1825-ben telkibányai birtokán. Magyarországon először itt kezdtek porcelánt gyártani. A gyár első termékeit REGÉCZ jelzéssel látták el a tulajdonos „regéci” előnevéből. A telkibányai üzem 1864-ben tért át a keménycserép gyártásra. A Károlyiak füzéri uradalmában a korábbi üveghuta helyén 1831-ben indult meg a keménycserép termelése. A XIX. század végén a hollóházi üzem fellendült, megerősödött, és nagyobb termelékenységével elsorvasztotta a telkibányai gyárat. Ez utóbbi 1908-ban meg is szűnt, és a munkások a szomszédos Hollóházára mentek át dolgozni. Az első világháború után szünetelt a termelés, majd a kísérletezés korszaka végén, 1939-ben lendült fel ismét a hollóházi gyár. 1948-ban államosították, s továbbra is keménycserép használati edényeket és kisebb mértékben, díszműárut készítettek a korábbi hagyományok alapján. 1957-ben tért át az üzem a porcelángyártásra, s napjainkban méltán aratnak hazai és nemzetközi elismerést modern készítményeikkel.
A telkibányai és hollóházi gyár termékei egyaránt a falusi lakosság és a kispolgárság igényeit. elégítették ki. Legtöbbet a tányérokból készítettek. A parasztság a díszes tányérokat főleg a szoba díszítésére vásárolta. Csak rendkívüli alkalommal, pl. lakodalom, disznóölés idején szedték le a falra akasztott tányérokat, amikor a köznapi használatra vett fehér vagy egyszerűbb festésű edény kevésnek bizonyult
A fazekasság hagyományait felhasználva készültek a parasztság számára a komaszilkék, kulacsok, korsók, kancsók, leveses és pecsenyés tálak, csuprok, szilkék, vaj- és sótartók, vala­mint fűszertartók a megfelelő felirattal. Különleges darabok voltak a könyv alakú bütykösök, a gyertyatartók, lámpaernyők, óratokok. A gyermekek számára perselyt is készítettek.
Telkibánya és Hollóháza stílusa a kis távolság és a gyakori munkásvándorlás miatt igen közel áll egymáshoz. A telkibányai készítmények színes azonban ragyogóbbak, teltebbek, és a festés is árnyaltabb, finomabbak mint a hollóháziaké.
A telkibányai üzemben a XIX. század második felében a porcelángyártás hagyományait felelevenítve sok edényt szőlő-, illetve petrezselyemleveles díszítéssel láttak el. Mindkét gyár készítményein a virágmotívum a domináló elem, Rózsa, szegfű, tulipán, margaréta, árvácska zöld levéllel csokor vagy koszorú formájában helyezkedik el az edény felületén. Állatfigurákkal, pl. kakas főleg a tányérokat díszítették. A hazafias feliratok, vallási szövegek is elsősorban, a tányérokon fordultak elő.
Mindkét gyárban szokás volt, hogy a festők maguk vagy ismerőseik számára is készítettek: edényeket. Ezek az egyedi darabok a legszeb­bek, felirattal és évszámmal ellátottak. Rend­szerint ajándékba készítették a kulacsokat, komaszilkéket, s ezeken a virágok mellett a paraszti élet szerszámai, lakodalmi jelenetek is megtalálhatók.

A Rákócziak sárospataki és regéci uradalmaiban már a XVII. század végétől kezdve ipari létesítmények, köztük üveghuták működtek. Az első hutát II. Rákóczi Ferenc alapította 1698-ban a regéci hegyekben, a mai Óhután. Amikor azonban a környező erdőkből elfogyott az üvegolvasztáshoz, hamuzsírfőzéshez szükséges fa, a műhely tovább vándorolt, és 1758-ban a mai Újhután folytatta termelését. Az előbbi okok miatt telepítették át 1849-ben Középhutára, ahol 1916-ig működött. A Károlyiak fűzéri uradalmában legjelentősebb a hollóházi üveghuta volt, amelyben 1742-től 1830-ig főleg ablaküveget állítottak elő. Rövid ideig termelt a nagyhutai és a Vágáshuta mellett lévő prédabegyi manufaktúra.
A regéci üveghuta első munkásai lengyel mesterek voltak, később pedig magyar és szlovák hutások dolgoztak az üzemben. Az ólomkarikás ablakokhoz szükséges „tányérokon” kívül kezdettől fogva nagy mennyiségű borospalackot, állítottak elő, ebben tárolták a híres tokaji aszút. Bor tárolására használták a ,,pincetokba való üveget" is. Az alexandriai és a velencei üvegművészet szál- és fonáldísze él tovább az ún. „habos" korsókon, kancsókon, tányérokon. Néhány edényt különleges „buborékos" és „rücskös" díszítéssel láttak el. A különböző nagyságú ivóedények mellett a falusi háztartások számára tejes és befőttes üvegeket, leveses tálakat, gyertyatartókat, mécseseket, a hegyaljai gyógyszertáraknak pedig patikaedényeket készítettek. A sárospataki főiskola is vásárolt a hutában vegytani és fizikai kísérleteihez szükséges üvegárut.
A szépen megmunkált díszítmények a regéci huta mestereinek fejlett technikai készségéről tanúskodnak. Archaikus ízléskultúrájával a huta sajátságos színfoltja volt a hazai üvegművességnek.
Az üveghuták népszerű, nagy számban fennmaradt termékei voltak a befőttes és lekváros üvegek.